Megérint a sötétség

tartotta. Nem is tehetett másképp, hisz egyértelmű parancsotkapott mestere mesterétől.– Engedj el, vámpír, vagy a Körre mondom, hogy megbánod!Egyik pillanatról a másikra Pritkin varázslatai engem kezdtektámadni. Földdel és vízzel egyszerre dolgozott, ígypárhuzamosan éreztem azt, hogy eltemetnek és hogymegfulladok. A karkötőm úgy rángatott, mintha egy kis állatottartanék a kezemben, aki veszettül szabadulni próbál.Küzdöttem, hogy levegőt kapjak, de hiába. Feltéptem a köntösnyakát, de ez sem segített. Ami fojtogatott, az nem voltkézzelfogható, evilági anyag. Továbbra is levegő után kapkodtam,de a tüdőm mintha kővé dermedt volna, és elfeledkezettvolna feladatáról. Lassan hátracsúsztam a széken, a világ kezdettelsötétedni. Az utolsó gondolatom az volt, micsoda szerencse,hogy egy vámpírokkal teli szobában az egyetlen emberi lényokozza a halálomat.