Megérint a sötétség

– Először is, az a vérlény nem halott, csak elájult. Másodszor,nem ejtek rabul szellemeket, sőt, amennyire tudom, ez nem islehetséges. És harmadszor: a vérlényeknek nincsenekszellemeik, ahogy a vámpíroknak sem. Nem tudom, miért, deígy van.– Talán, mert a lelkük már rég a Pokolban van – replikázott,nem érdekelve, milyen pillantásokat vet rá Mircea és Rafe. Atöbbiek nem törődtek vele. Tomast lefoglalta az étkezés, Louis-César meg szemlátomást erős fejfájással küzdött.– Amikor a Szenátus üléstermében láttam, mire képes, azongondolkodtam, mennyire hajtja a halálvágy. Most már látom,hogy tényleg öngyilkos típus.– Akkor elismeri, hogy ezek a lények örömmel végeznénekvelem?Mirceára néztem, aki mintha azon tanakodott volna,fogyasszon-e desszertet, vagy sem.– Ha így folytatja tovább, még eljöhet a pillanat – hergeltem,majd arra gondoltam, felvilágosítom a mágust, mielőtt mégdührohamot kap. – Ez a fickó ahhoz a csoporthoz tartozik, akikpár órája ránk támadtak. De a vámpírok nem fogják megölni,legalábbis most nem. Az első támadásért figyelmeztetés jár, ésha ebből tanulnak, akkor nem kerül sor második alkalomra.– Szóval akkor nem szörnyek és gyilkos teremtmények, csakmindenki félreérti őket, igaz? – nézett rám Pritkin undorral.Mircea megpróbálta visszafojtani a nevetését, de azért nemerőlködött túlságosan. Ahogy a szemébe néztem, éreztem, hogyaz én ajkaim is remegni kezdenek.– Te gyilkos szörnyeteg vagy, Mircea?– Minden kétséget kizáróan, dulceatã– válaszolta vidáman.Mircea rám kacsintott, mielőtt meghunyászkodott áldozatát kicserélteegy másikra, akit épp akkor hoztak be neki. Ez embervolt,