Megérint a sötétség

segítsenek ártalmatlanná tenni a sötét mágust. Az előbb mégisazt mondta, hogy nem ismeri őket.– Így is van – vágtam rá. Nem beszélhettem Francoise-ról,hisz komplett őrültségnek hangzott volna, és én magam semértettem igazán. A mágiahasználók hosszabb ideig élnek, mint aközönséges halandók, de boszorkány ide vagy oda, ha valóban ővolt ott a francia kastély tömlöcében, akkor már réges-réghalottnak kéne lennie. Arról nem is beszélve, micsodamemóriával kellene rendelkeznie ahhoz, hogy azonnalfelismerjen egy arcot, amit több száz éve látott néhány percerejéig. Én azért ismertem meg, mert az én időszámításomszerint az egész közeli múltban zajlott le a találkozás. Rejtélyvolt számomra, hogy honnan ismert engem.– És gondolom, akkor a tündért sem ismeri, aki segített aszolgálói kiszabadításában. Ő a sötét tündérek egyik igen jólismert ügynöke.Pritkin kezdett az idegeimre menni.– Nem, nem ismerem, és ők nem az én szolgáim.– Azt is mondta, hogy látta Françoise–t halálra égni –erőltette Louis-César , aki szemlátomást elég célratörőegyéniség volt. Úgy döntöttem, inkább vele foglalkozom, mertPritkin úgysem hiszi el, bármit is mondok.– Mi történt a sötét mágussal? Megölte? – akadékoskodotttovább a hadmágus. – Látod, még csak nem is próbálja tagadni!– csapott le a habozásomra, és keresztülvágott a szobán. Akkoris kitaláltam volna, milyen dühös, ha nem nézek feléje, mivel azúj kis játékszerem olyan erővel szorult a csuklómra, minthaáramütés ért volna. Sikerült elkerülnöm, hogy felkiáltsak, demég mélyebbre dugtam a kezemet a köntös zsebében, nehogy akarkötő kilátszódjon. Volt egy olyan gyanúm, hogy Pritkinmosolya nem lenne őszinte, ha meglátná.