Megérint a sötétség

egyforma fekete zakót, hosszú ujjú selyeminget viseltek, azzal akülönbséggel, hogy Tomas inge olyan éjfekete volt, mint a haja,Rafe pedig bíborvörösbe öltözött. Ő a pamlagon ült, Mirceamellett, aki a társaságból egyedüliként ugyanabban azöltözékben volt, mint előző éjszaka. Nyugodt volt és elegáns,egy pillanatra majdnem elhitettem magammal, hogy csakelaludtam a kádban, az egész eset a Dantéban és körülötte pedigmeg sem történt. Ez a boldog érzés azonban Szertefoszlott,amint Pritkinre esett a tekintetem. Minden ruhadarabjakhakiszínű volt, akár egy nagy vadásznak. Az ajtó közelébenállt, és le sem vette rólam a szemét. Úgy éreztem, a fejemet afalra szögezve szeretné látni, hogy kitehesse alá a feliratot:PROBLÉMA MEGOLDVA. Na igen, ez tényleg megelégedésseltöltené el.Rafe mozdult meg elsőként, amikor beléptem a szobába.– Mia Stella!Jobban érzed magad? Már annyira aggódtunk! –ölelt át szorosan. – Lord Mirceával elmentünk Antoniotámaszpontjára, de nem voltál ott. Ha Louis-César és Tomasnem találnak rád...– De rám találtak, és minden rendben van, Rafe.Bólintott, és megpróbált a heverő felé kísérni, de nemakartam beszorulni közéjük. Nem mintha megszökhettem volna,bárhol is állok, de megborzongtam a gondolattól, hogyközrefogjanak. Egyébként is, a szobában lévők közül csak Rafeés talán Mircea volt az, akiben megbíztam, ezért olyan helyreakartam ülni, ahonnan látom az arcukat. Végül a Tomas lábánállévő kis pamlagra telepedtem, ügyelve, hogy mindig szorosrahúzzam magamon a köntöst.– Sajnálom, de a ruháid menthetetlennek bizonyultak –magyarázta Rafe bocsánatkérőn. – Már rendeltünk neked újakat.– Oké – feleltem röviden. Nem akartam belemenni abájcsevegésbe. Nemsokára megtudom, hogy mit akar tőlem a