Megérint a sötétség

menedékhely ajtaját. Valaki – őszintén reméltem, hogy Rafevolt az – lefejtette rólam ruhám maradványait, és egy frottírköntöst adott rám. Az egyetlen apró gondot az jelentette, hogylegalább három számmal nagyobb volt a kelleténél, és mindig alegrosszabbkor akadt bele a lábam. Azért sikerült eljutnom afürdőig anélkül, hogy hasra estem volna, és gyorsan becsuktamaz ajtót, épp Tomas orra előtt.Naná, hogy először az ablakot vizsgáltam meg, de ezúttalnem nézett vissza rám morcos arc a kilincsről. A Marley helyettolyan szintre erősített védelmezőket helyeztek fel, hogy nem iskellett különösebben koncentrálnom, és máris láttam a csillogóezüsthálót, ami megakadályozza a kijutásomat. Azt már egykicsit túlzásnak tartottam, hogy egy felfegyverzett őr is állt azablakom alatt. Ha valaki látja, azt hiheti, valami félelmetesdolgot őriznek bent, pedig csak egy meggyötört jövőbelátót, akisoha nem érezte magát ennyire másnaposnak. Összehúztam afüggönyt, és megvontam a vállam. Nem is nagyon számítottamrá, hogy másodszor is lenne esélyem.Senki nem zavart meg, pedig elég hosszasan fürdőztem.Sajnos, ez sem segített sokat. A sérüléseim listája egyre csaknőtt, és kimerült voltam, pedig, ahogy számoltam, úgy hat órátalhattam. Egy ajándékot is kaptam: valaki szorosan a csuklómköré forrasztotta a fekete mágus karkötőjét. Sőt, ki is javították,mert a kis tőrök hibátlanul kapcsolódtak egymáshoz, bárhogy isforgattam. Úgy követték egymást, mint a rózsafüzér szemei.Remek, pont erre vágytam. Egy újabb csiricsáré ékszer anyakláncom mellé. Megpróbáltam leszedni, de a kézfejem nemfért át rajta, és semmi kedvem nem volt a fogammal nekiesni.Legutóbb a sötét mágus testét nem sajnáltam, viszont asajátomra jobban vigyázok.Lassan kikecmeregtem a kádból, legalább százévesnekéreztem magam, de azért belenéztem a tükörbe. Bár sosem