Megérint a sötétség

9. fejezetArra ébredtem, hogy a nap apró sugarai csiklandozzák aszememet. Egy nagy ablakon át hatoltak be egészen afranciaágyig,ahová valaki lefektetett. Ásítottam, ésgrimaszoltam egyet. A szám kiszáradt, és rémes íze volt, aszemem pedig annyira csipás lett, hogy ki sem tudtam nyitni,amíg ki nem dörzsöltem. Amikor végre sikerült, zavartannéztem körbe. Nem úgy tűnt, mintha ezt a szobát vámpírokrendezték volna be, hacsaknem Louis-César lakott benne. Egyaz egyben sárga volt, a stukkókkal díszített falaktól a paplanokés párnák huzatáig. Csupán néhány kifakult hímzett terítő ésegy-két indián mintázatú kép próbált harcolni a mindentbeborító sárgaság ellen. Nagyon úgy tűnt, hogy vesztésreállnak.Felültem, de nagyon gyorsan beláttam, hogy ez rossz ötlet. Agyomrom megpróbált felküldeni valamit, csak teljesen üres volt.Olyan gyengének éreztem magam, mintha épp most ment volnaát rajtam az influenza, és bármit megadtam volna egy alaposfogmosásért. Amikor a szoba abbahagyta a forgást, lábra álltam,és felderítő útra indultam. Amint kidugtam a fejem a hálóajtaján, azonnal megtudtam két dolgot: az egyik, hogyvisszakerültem a MÁGUS-beli lakosztályomba, a másik, hogyvendégeim is vannak. A rövid folyosó abba a nappaliba vezetett,ahol akkor beszélgettünk, mielőtt elindultam a Dantéba. Néhányegészen ismerős arc fordult felém, de én csak lapos pillantásokatvetettem az irányukba, amíg el nem értem a kék csempés