Megérint a sötétség

mintha egy halálos darázsrajt szabadított volna magára.Csapkodta őket, miközben már tucatnyi sebből vérzett, de azoknem tágítottak. Dühében felordított, és inkább a felszeleteléstválasztotta, mintsem hogy megfutamodjon. De azt is láttam,hogy néhány másik vámpír, akiket gránátok üldöztek, inkább amenekülést választotta. Arra gondoltam, ha Pritkin így harcol,amikor a kimerültségtől alig áll a lábán, nem is akarommegtudni, mire képes ereje teljében.Tomasra sem lehetett panasz, egy késpárbajban kibelezett kétvámpírt is. Olyan gyorsan mozogtak, hogy szinte semmit nemláttam, csak időnként a pengék villanását a parkoló lámpáinakfényében. Több vámpír is feküdt már a földön a Tomasvédjegyévé vált tátongó lyukkal a mellkasán. Louis-Césareközben úgy döntött, hogy legjobb védekezés a támadás. AmígPritkin és Tomas a rájuk rontókkal foglalkoztak, ő átruccant ide,hogy kihívja a körülöttem álló vámpírokat. A szörfzsenivalószínűleg nem hallott még róla, mert vadul rátámadt, de akövetkező pillanatban már halott volt. A kétélű kard újralecsapott, és a vámpír lekaszabolása annyi ideig sem tartott,hogy megtörje Louis-César lendületét. A másik sötét mágusfelé egy tőrt hajított, ám az lepattant róla, mintha valami páncéltviselne. Bármit is csinált vele a három boszorkány, igen hatásosvolt. A férfi a földön feküdt, olyan hasztalanul próbáltszabadulni, mint egy hátára fordult bogár, miközben aboszorkányok egyre szűkebbre zárták körülötte a kört, és egydalt kántáltak.Először még örültem is, hogy látom a franciát, mivel akörülöttem álló többi vámpírnak elég volt egy pillantás, hogyeliszkoljanak, de ez az érzés hamar elmúlt. Mire pislogtamegyet, a véres penge már az én állam alatt pihent. Louis-Césartekintetéből nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudja, ki lakik mostebben a testben.