Megérint a sötétség

gondoltam, kellene egy szemölcs, vagy egy kis sebhely, valamiazon az aranybarna bőrön, amitől valóságosabbnak tűnne. Ígyjobban hasonlított az élőhalottakra, mint bármelyik vámpír, akitismerek. De ő nagyon is élt, és ha sikerül kellőképpen távoltartanom magamtól, akkor ez így is marad.– Tomas, van egy perced?Nem számítottam rá, hogy meghallja a hangomat a dübörgőzenén keresztül, amit a DJ fülsiketítőén hangosra tekert, debólintott. Mivel hamarabb bukkantam fel a vártnál, tudta, hogytörtént valami. Keresztülverekedtük magunkat a tömegen,közben el kellett viselnem egy lila hajat és fekete rúzst viselőcsaj vérfagyasztó pillantását, mivel észrevette, hogy elrablóm afő látványosságot. De az is lehet, hogy a vigyorgó arcokatábrázoló fölsőm és a fülbevalóim láttán készült ki. Általábanigyekeztem, hogy amennyire tőlem telik, megfeleljek a gothízlésnek – bár a vörösesszőke hajhoz nem megy túl jól a fekete –, de csak akkor, amikor dolgozom. Hamar rá kellett jönnöm,hogy senki nem vesz komolyan egy jövendőmondót, hapasztellszínekben pompázik. De a szabadnapjaimonfenntartottam magamnak a jogot, hogy ne úgy nézzek ki, minthatemetésre készülnék. Enélkül is épp elég nyomasztó volt azéletem.A bár mögötti ajtón át a hátsó szobába vonultunk. Itt kisebbvolt a zaj, persze ez csak annyit jelentett, hogy értettük egymásszavát, ha közel állva kiabáltunk, de a hangzavar kevésbé zavart,mint az, hogy nem tudtam, mit mondjak Tomas szemébe nézve.Hozzám hasonlóan ő is megjárta már az utcát. Velemellentétben azonban ő csak saját magát bocsáthatta áruba. Sohanem szerettem a tekintetét, amikor a múltról kérdeztem, ezértáltalában kerültem ezt a témát. Felteszem, az övé is a szokásostörténet volt. A legtöbb utcagyerek ugyanazt mesélhetné:hogyan használták ki, utána pedig hogyan hajították el. Úgy