Megérint a sötétség

kapaszkodni, és olyan gyorsan makogott, hogy még ha tudokfranciául, akkor sem értettem volna egy hangot se belőle. Pierreelőször kelletlenkedett egy kicsit, de aztán beleegyezett, hogylefordítja ifjabb kísértettársa szavait.– Létezik egy föld alatti járat, mademoiselle, ami az egyiktorony lábától az Aude folyóig vezet. Régen menekülésiútvonalnak használták nagy baj esetén. Etienne el tudja vezetniodáig.– El tudod cipelni? – néztem kérdőn Tomasra, aki bólintott,és lehajolt, hogy felkapja. A szemei kiguvadtak, és megbillent,mielőtt felegyenesedett volna. – Mi a baj?– Nehezebb, mint amire számítottam – húzta össze aszemöldökét. – Sietnünk kell, Cassie, különben teljesen elfogyaz erőm.Ezzel én is egyetértettem, és a kijárathoz siettem. Néhánysikertelen próbálkozás után – a kezem folyton átsiklott akilincsen ahelyett, hogy lenyomta volna – végre feltárult az ajtó.Eléggé szilárd formát öltöttem ahhoz, hogy aktív cselekvéseketvégezzek, de Tomasnak igaza volt, az erőnk gyorsan szállt el.Mire kijutottunk a folyosóra, már lihegtem. Szerencsére senkisem hallotta meg, gondolom, az összes hóhér kávészünetettartott. A Dante pincéjével ellentétben itt pontosan tudtam, hogyaz emberek nincsenek messze, és nemsokára ide fognakbeállítani.A fiatal szellem időről időre feltűnt előttünk, ahogyelindultunk lefelé egy újabb lépcsősoron. Itt sem voltvilágosabb, mint legutóbb, de az Etienne kalapján lévő sárga tollhalványan foszforeszkált, úgy tudtuk követni, mintha egygyertya lángja lenne. Ezúttal a lábujjamat sem vágtam besehová, de egy idő után azt kívántam, bárcsak ne hanyagoltamvolna el a kocogást. A séta a lépcsőn lefelé olyan fárasztó volt,mintha maratonit futottam volna. Kezdtem megérteni Billy Joe