Megérint a sötétség

iztos, hogy nyerésre állunk. Ez még az én mércémmel is rossznapnak számított.– Semmire sem megyünk, Cassie – adta fel Tomas néhánypercnyi próbálkozás után. – Itt olyan gyenge vagyok, mint egyember, és az erőm gyorsan fogy. Addig segítsünk rajta, amígmég tudunk, a többiekkel nincs mit tenni.Vonakodva bár, de igazat adtam neki. Úgy tűnt, ez nem anagy megmentések éjszakája a részemről. Ránéztem a kísértetektömegére, akik az egészet némán és türelmesen szemléltékvégig.– Öö, valaki meg tudná mondani, hogy jutunk ki innen? Aszellemek először rám néztek, aztán egymásra. Kicsitpusmorogtak, aztán valakit előrelöktek a tömegből. Fiatal férfivolt, talán 18 éves. Öltözékét tekintve úgy nézett ki, mint Louis-César valamiféle szegény rokona. Kék gyapjúruhát viselt,kezében barna kalapot tartott, egy vidám sárga toll integetett akarima szélesebbik feléről. Gyanítottam, hogy életében elégpiperkőc lehetett, mivel nyakkendője puha kelméből készült,parókája hosszú és göndör tincsekből állt, bőrcipője orrán pedigkomikus sárga masnik díszlettek. Elég színes egyéniség, ahhozképest, hogy kísértet. Tapasztalataim alapján maximum egy évelehetett halott.Meghajolt, és bár nem volt olyan elegáns, mint Louis-César,ugyanazzal a köszöntéssel indított.– A votre service, mademoiselle.Remek, egyre jobb. Tomasra néztem, aki a lány melletttérdelt, a szívverését ellenőrizte.– Gondolom, nem beszélsz franciául.– Nem – rázta meg a fejét. – Csak egy pár frázist, de azoknakmost nem sok hasznát vennéd. – Keserű arcot vágott. – Elégritkán jutok be a Szenátus központjába.– És mióta beszélnek franciául Vegasban?