Megérint a sötétség

hiányzó kéz– és lábfejek, kiégetett húscafatok. Gyorsanelfordultam, mielőtt elhányom magam.Valami meglökte a könyököm. Lenézve egy palackot láttam,a levegőben lebegett, pont mellettem. Óvatosan megfogtam, éskissé gyanakodva sandítottam a hátunk mögött álló seregre. Deegyikük sem tett semmi fenyegető mozdulatot, az üvegbenpedig szag alapján mintha whisky lett volna. Bár vizetképzeltem el, de az alkohol talán eltompítja a fájdalmát.– Tessék, idd meg – térdeltem a lány mellé, és az ajkáhozemeltem a palackot. Egy keveset le is nyelt belőle, aztán hálásanelájult.Tomas gondjaira bíztam, aztán körbejártam, hogymegpróbáljam kiszabadítani a férfiakat is, de hamar be kellettlátnom, hogy ez nem fog menni. Míg a nőt kötelekkelrögzítették – talán, mert a láncoknál fájdalmasabb –, a férfiakvasbéklyókban voltak. Tomasra néztem. Nem nagyon akartambeszélni vele, segítséget kérni meg pláne nem, de esélyem semvolt, hogy egyedül eredményre jussak.– El tudod törni ezeket? – kérdeztem végül.– Megpróbálhatom – emelkedett fel. Odalépett, mindkettenminden erőnket beleadtuk. Hiába. Épphogy képesek voltunkmegemelni a nehéz láncokat, a szétszakításukhoz közel semvolt elég erőnk. Minden bizonnyal az átváltozás is jelentősenergiaveszteséggel járt mindkettőnk számára. Csak a lánykiszabadítása úgy megterhelt, mintha három órát lettem volna afutópadon, a leggyorsabb fokozatra állítva.Mindent összevetve nem tűnt túl rózsásnak a helyzet. Nemtudtam, hol vagyok, hogy juthatok ki innen, és mikor térnekvissza a hóhérok. Az egyik sarokban egy patkány felémvillantotta fényes bajuszszálait, én pedig odarúgtam a földönheverő vödröt. Erről jut eszembe: ha visszatérek a sajátkoromba, egy csata kellős közepére csöppenek, s egyáltalán nem