Megérint a sötétség

Pedig valamiféle kékes gáz fojtogató felhője ereszkedettkörénk, betakarva a parkolót, és maró érzést keltve aszememben. Néhány lövés dördült, és hallottam, amint Louis-César odakiált Pritkinnek, hogy jöjjön vissza. Talán attól félt,hogy az őrült harcos, aki megkenik minket, hogy új iránybólcsatlakozzon a küzdelemhez, engem találna el Jimmy helyett.Mivel ez bennem is felmerült, inkább nem bocsátkoztam harcba.Épp arra készültem, hogy a kék ködön át megkeressem atestemet, mielőtt kinyírják, amikor kitámolygott a felhőből,könnyezve és levegő után kapkodva. Nem értettem, mi a baja,hisz nekem nem okozott gondot a lélegzés. Rögtön ezutáneszembe jutott, hogy Tomasnak nem kell lélegezni, ezért én semfoglalkoztam ezzel azóta, hogy kölcsönvettem a testét. Ettőlaztán tátogni kezdtem, mint a partra vetett hal, miközben atestem odamászott hozzám, és segítséget kérve a bokámbakapaszkodott.– Jól vagyok? – térdeltem oda melléje, ezzel a mozdulattalcsaknem mindkettőnket elsodorva. Gyorsan végigtapogattam atestemet. – Ugye nem hagytad, hogy felszabdaljon?A nyakamon épp csak érezhetően tudtam kitapintani apulzusomat, de a torkom körül látható vékony csíkot és a vérbenázó szemeket kivéve úgy tűnt, semmi bajom nem esett.– Maradj itt! – utasítottam a teljesen összezavarodott BillyJoe–t. –Megyek Jimmy után.A fejem bólintott, egy pillanatra még megálltam, hogyösszehúzzam Billy blúzát, mielőtt minden közszemlére kerülne,aztán belevetettem magam a sűrűbe.Pritkin kiáltott valamit, de az ő hangja mellett minden mást ishallottam. Valóban mindent. Az öltözőben éppen zajlóbeszélgetések olyan tisztán kivehetőek voltak, mintha nem isegy fél parkolónyi távolságra lettek volna. Zene, a játékgépekcsilingelése, egy pincér és az egyik szakács közti vita: mind úgy