13.07.2015 Views

Megérint a sötétség

Megérint a sötétség

Megérint a sötétség

SHOW MORE
SHOW LESS

Create successful ePaper yourself

Turn your PDF publications into a flip-book with our unique Google optimized e-Paper software.

hogy kihúzzam a pisztolyomat Tomas övéből, és lőjek. Minthaegy vérvörös virág nyílt volna ki hirtelen a testén, nagyjából aszíve alatt – már ha a patkányoknak ugyanott van a szívük, mintaz embereknek. De csak közeledett tovább. Ismét lőttem, most akarját találtam el. Ez béna lövés volt, hiszen a fejére céloztam,de szerencsém volt, mert épp akkor készült fegyvert rántani. Apisztoly kiesett a kezéből, és térdre rogyott, én pedig azongondolkodtam, hol tudott még egy fegyvert is elrejteni azöltönye maradékában. Pár méterre volt tőlem, rengeteg időthagyva, hogy befejezzem, amit elkezdtem. De nem is nézettfelém.– Állítsd meg a gorilládat, vagy sosem találod meg az apádat!A hang egyértelműen Jimmyé volt, így ismét megtudtamvalamit: a vérlények átváltozott alakban is képesek beszélni.Legalábbis azok, akik félig szatírok.– Micsoda? – vettem le ujjamat a ravaszról, de Jimmy sötétpillantással nézett felém.– Nem hozzád beszélek – közölte, majd lenézett arra, akijelenleg a testemet birtokolta. – Köthetünk egy alkut. Ne legyélostoba, mondd neki, hogy szálljon le rólam. Tonytól sosemfogod megtudni, amit akarsz. Neki nagyon is jó, hogy Rog ottvan, ahol.– Az apám meghalt – mondtam szárazon. Nem tudom,milyen játékot eszelt ki Jimmy, de az biztos, hogy nem fogokbelemenni. Egyre ingerültebbnek látszott, talán azért, mert mindtöbb vér csorgott ki sebére tapasztott ujjai közül, és folyt szét azaszfalton.– A francba, mondom, hogy nem veled beszélek!Egy robbanás rázta meg a levegőt, felnéztem, és láttam, hogyPritkin meg Louis-César igencsak elfoglaltak. Hat szőrös testmár a földön hevert a kocsik körül, de nagyjából mégugyanennyien támadtak. Louis-César módszeresen felaprított

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!