Megérint a sötétség

megpróbálta kitépni, de hosszú körmeivel csak a saját húsábavájt bele még jobban. Eközben elfordult a testtől, amirerátámadt, és ekkor láttam meg az aszfalton fekvő önmagamat.Csak most tudatosult bennem, hogy a felsebzett kar, amelybeJimmy csimpaszkodott, nem az enyém. Éreztem a fájdalmat,láttam a vért, de a bőr sötét, csaknem mézszínű volt. Ilyennekem sohasem lehetne önbarnító nélkül. Az ujjak hosszúakvoltak, a kar izmos, és a hozzá kapcsolódó mellkas lapos, akáregy férfié. Pár pillanat múlva láttam, hogy valóban egy férfitlátok, aki Tomas vékony ingét és farmerdzsekijét viseli.Megtántorodva egy közeli Volkswagenben tudtammegkapaszkodni, és ekkor a lábam előtt fekvő test felült.– Cassie, hol vagy? – mondta a szám. Saját szemeimben talána harag és a félelem elegyét láttam felbukkanni. De nem voltkönnyű megállapítani, mert nem voltam hozzászokva, hogy asaját arcomról olvassak. – A francba, válaszolj már!Letérdeltem a testem mellé, és belenéztem az ismerősszemekbe. Egy pillanatra mintha nem is az én arcom lett volna,de aztán rájöttem, most úgy nézek magamra, ahogy mindenkimás lát engem, és nem a szokásos tükörkép tekint vissza rám.Most már végképp be kellett látnom, valahogy bekerültemTomas testébe. Csak azt kellett megtudnom, ki van azenyémben.– Ki vagy te? – ragadtam meg a karomat, igyekezve nemészrevenni, hogy Jacknek igaza volt a ruhatárammal kapcsolatosmegjegyzéseivel. Ekkor azonban felvisítottam.– Eressz már el, az istenit! – mondta az, aki nemrég még énvoltam. Ha kék szemek is tudnak szikrákat szórni, az enyémeknagyon jók voltak benne.– Ki vagy te? Ki van odabenn? – próbálkoztam, de mielőttválaszt kaphattam volna, Jimmy, aki kiheverte az előbbibecsapódást, ismét ránk rontott. így is bőven maradt időm arra,