Megérint a sötétség

idegesítőbb szellemek, de most bármilyen segítség jól jött. Ésnem kellett attól tartanom, hogy Tony emberei kiszúrják őket.Még ha vámpírokat is küldött rám, előttük is láthatatlanokmaradnak.Bármilyen furán is hangzik, a természetfeletti világbanlétezők túlnyomó többsége nem hisz a szellemekben. Ó, igen,azt hajlandók elismerni, hogy néha akad egy-két lélek, aki a sírjakörül bóklászik egy darabig, mert nem hajlandó elfogadni amegmásíthatatlant. – Azt azonban csak kevesen hinnék elnekem, milyen sokan léteznek ebben az állapotban körülöttünk,mennyire sokfélék, és egy részük miféle aktivitásra képes. Portiaés Billy Joe ugyanazt jelenti nekik, mint a vámpírok az emberekszámára – ősi történetek és legendák, mindenfajta bizonyítéknélkül. Bizony, fura egy világban élünk.Pár perccel később megérkeztem a klubhoz, levegő után kapkodvaés sajgó bokával, de épségben. Természetesen rossz ötletvolt idejönnöm. Még ha nem is követett senki, az irodában és aházban, ahol laktam, legalább tucatnyian tudták, hogy esténkéntitt is dolgozom. Ráadásul csak egy saroknyira volt a Peachtreetől,és most valahogy ez sem volt ínyemre. Ha végül mégismegölnek, megfogadtam, hogy visszatérek Tonyt kísérteni. Denem indulhattam sehová, amíg nem figyelmeztetem alakótársamat, és nem búcsúzom el tőle. Épp elég bűntudatotéreztem már így is, nem akartam még egy összekuszált sorssaltetézni.A magas mennyezettel, fedetlen acélgerendákkal, graffitivelborított falakkal és jókora tánctérrel rendelkező klub nagyobbvolt az átlagosnál. Azon az estén azonban akkora embertömegvonaglott a villódzó fények alatt, hogy szinte klausztrofóbiáslettem. Örültem a nagy tolongásnak, mert így kisebb volt azesélye, hogy bárki is észrevegyen. Hátul osontam be aszemélyzeti részlegbe, ahová sikerült minden probléma nélkül