Megérint a sötétség

– Ki tudom szabadítani a boszorkányokat, de ki kell nyitnodnekem egy ajtót.– Még ezt sem tudom kinyitni – ellenkeztem, és a balkezemmel próbáltam kirángatni a jobbot. De ez is rosszul sült el,és a végén már egyik kezemet sem tudtam mozdítani aláthatatlan kulimászban. Se előre, se hátra, szó szerint szorulthelyzetbe kerültem.– Ez egy kátrányvarázslat – fejtegette Billy, izgatottanrepkedve körbe. – Fel kell oldanunk.– Egy micsoda?– Ja, ez a hétköznapi neve a prehendo egy nagyon erősválfajának. Bármi közelít is hozzá, az úgy hozzátapad, mint légya légypapírhoz. Minél jobban próbálsz szabadulni, annálerősebben tart. Ha lehet, ne nagyon mozogj.– Kösz, hogy mondod – szóltam oda neki, mivel afigyelmeztetése egy másodperccel elkésett. Pont akkor estemugyanis pánikba, és rugaszkodtam neki a lábammal, hogy végülaz is csapdába essen. Voltak pillanatok, amikor nagyongyűlöltem a mágiát. – Billy, most mit tegyek?– Maradj úgy, én körülnézek. Itt kell lennie valahol.– Gyere vissza! – kiabáltam utána, amint a páncélruha felétekergőzött. – Szedj ki innen!– Biztos, hogy az lesz, ott – mondta Jimmy felfelé mutatva,miután káromkodott egy nagyot. Most vettem csak észre azt avalamit, ami leginkább egy sült almára hasonlított, és egy láncvégén lógott az ajtó fölött. Egy pillanattal később fel isismertem: az egyik rémes zsugorított fej volt, kulcstartókéntárulták a fenti ajándékboltban a csontvázat ábrázolónyakkendőtűk és a „Végignyomtam a Dantét!" feliratú pólókkalegyütt. Hiába, Tony gátlástalan volt, ha pénzszerzésről volt szó.– Ez az egyetlen dolog, aminek nem kellene itt lennie.