Megérint a sötétség

– Neked elment az eszed – jelentette ki. – És mikor öltöztélát? Mi folyik itt egyáltalán?Én is pont ezt szerettem volna tudni.– Ismerlek téged? – kérdeztem, mire a parányi, zöld éslevendula színekben játszó szárnyak ingerült csapkodásbakezdtek a hátán.– Ezt nem hiszem el – mondta szinte undorral. – Egy idióta atársam a küldetésben. – Összevont szemöldökkel méregetett egydarabig. – Ó, nem. Te nem az én Cassandrám vagy, igaz? –folytatta végül, majd az ég felé emelte aprócska kezeit. –Tudtam! Hallgatnom kellett volna a nagyira: soha, de soha neközösködj emberekkel.– Itt is elkelne egy kis segítség – szólalt meg a hátunk mögülJimmy.– Menj csak – zavart el a tündér. – Vidd magaddal aszellemet és a patkányt is. Ezzel majd én elboldogulok.Olyan érzésem volt, hogy már végképp nem tudom, mi folyikkörülöttem, de nem lett volna túl okos húzás hosszasan értekeznierről. Ügyet sem vetve Billy megjegyzéseire, elhúztam a kalitkatolózárját, majd visszafutottam Jimmyhez. Sajnos az ő ketrecénolyan zár volt, amihez kulcs is kellett.– Hogy tudnánk kihozni téged?– Nézd! – surrant oda Jimmy a rácsok közelébe. –Elfelejtettek átkutatni. A kulcs itt van a zsebemben. Csakgyorsan, mert bármelyik pillanatban itt lehetnek.A zakója felé nyúltam, de a kezem úgy harminc centire anádaktól megállt, és képtelen voltam folytatni a mozdulatot.Mintha valami sűrű, ragacsos anyag állta volna láthatatlanfalként az utamat, körülvette a kézfejemet, és már nem isengedte el. A tündér odarepült hozzám, miközben énigyekeztem kihúzni a kezemet.