Megérint a sötétség

ahhoz azonban, hogy megtaláljam, szükségem volt egy kis segítségreodaátról.Elég sok szellem él Atlantában, legtöbbjük épp olyan átlagos,„kísértgessünk, amíg itt vagyunk, aztán úgyis köddé válunk"típus, amilyen Billy Joe. Rajtuk kívül akad néhány védelmezőszellem, és hébe-hóba egy energiagóc, na nem mintha ezutóbbiakat konkrétan a szellemek közé lehetne sorolni. Az ilyenjelenségekkel mentális kapcsolatba kerülni olyan, mintha egytermészetfeletti moziban ülnénk, melyben ugyanazt a filmetjátsszák újra meg újra annyiszor, hogy végül sírva rohannánk ki.És mivel a jelenetek általában valami súlyos traumát idéznek fel,nem túl szívderítő beléjük botlani. Miután ideköltöztem, aszabadidőmet több hónapon át azzal töltöttem, hogyfeltérképezzem a környéket. Az egyik, amire különösenodafigyeltem, az energiagócok zónáinak behatárolása volt. Vagyötvenet találtam közülük, akik a városban a polgárháború idejénkitört tűzvészt elevenítették fel, ám legtöbbjük már túl gyengevolt ahhoz, hogy egy kis kellemetlen nyilallásnál nagyobbgondot okozzon nekem. A lakásom és az iroda között azonbanvolt egy erősebb. Ezen a helyen valaha egy falka kutya tépettszét egy rabszolgát. Miután balszerencsémre egyszerbelefutottam, ezt követően mindig kerülőutat tettem. Épp elégsaját emlékem volt, amit a legszívesebben elfelejtettem volna,nincs szükségem mások tragédiáira.Portia persze nem közéjük tartozott. Néha úgy éreztem, nálukis rosszabb. Ő is olyan szellem volt, aki újra átéli halandólétének legszomorúbb pillanatait, ám nem efféle végtelenítettmoziként. Sokkal inkább azokra az emberekre hasonlított, akikkényszeresen mosnak kezet, akár napjában ötvenszer is.Ráadásul ő és társai szabadon mozogtak, társamul szegődhettek,hogy megállás nélkül zaklassanak. Billy Joe-t már leszoktattamerről, bármennyire fájlalta is, hogy fiatalon kellett meghalnia.