Megérint a sötétség

és ott találtam magam a hálószobámban, Tony vidéki birtokán,reszketve az átélt borzalomtól. Azt hiszem, a gyermekkoromaznap éjjel ért véget. Egy órával később, amint eljött a hajnal, ésa vámpírok visszahúzódtak a vackaikba, elszöktem. Három évigvoltam távol.Mivel az első szökésem hirtelen elhatározásból jött, nemelőzte meg olyan körültekintő felkészülés, mint amitmásodszorra a szövetségiek véghezvittek, hogy mindenzökkenőmentes legyen. Nem volt hamis társadalombiztosításikártyám vagy születési anyakönyvi kivonatom, sem biztosállásom, és nem volt kihez fordulnom, ha valami balul sül el. Éspersze arról sem volt sok fogalmam, hogyan működik a világTony udvarán kívül, ahol időről időre halálra kínoztak valakit,viszont senki nem öltözködött rongyokba, és soha egyikünkneksem kellett éheznie. Ha akkor nem kapok segítséget egy teljesenváratlan helyről, biztos, hogy nem éltem volna túl.Gyerekként a legjobb barátom Laura volt, egy családlegkisebb lányának szelleme. Tony mészároltatta le őket a múltszázad fordulója táján. Laura otthona egy régi, porosz stílusbanépült vidéki ház volt, mely egy hatvanholdas birtokon állt nemmessze Philadelphiától. Néhány óriási fa állt a kertben, melyekmár akkor ősöregek lehettek, amikor Ben Franklin a közelbenlakott. Az arra csordogáló patak felett egy bájos kőhíd vezetettát, de Tonyt persze nem a táj szépsége ragadta meg. Sokkalinkább az elszigeteltség, és az, hogy mindössze egyórányi útravolt a várostól. Nem vette jó néven, amikor a család elutasítottaa birtokra tett ajánlatát. Persze vehetett volna egy másik,hasonló házat a környéken, de azt hiszem, ez egy pillanatig semfordult meg a fejében. Talán épp az kötött össze minketLaurával, hogy mindkettőnk családja Tony ambícióinak esettáldozatul. Bármi is volt az ok, a lány úgy döntött, hogy nemmarad a régi istálló alatt ásott sírjában, inkább a házban járt-kelt.