Megérint a sötétség

Bosszúsan néztem rá, miközben igyekeztem megszabadulni arám ragadt mocsoktól, de csak elkenni sikerült. Már soha többénem fog normálisan kinézni a csizmám.– Baromi vicces vagyok, csak nem ma este – vágtam visszaneki. Újra esni kezdett, a vízcseppek keresztülhullottak Portián,hogy a járdán fröccsenjenek szét. Ezt mindig is utáltam, olyanérzés volt, mintha egy rosszul beállított tévé képernyőjétnézném.– Ugye nem láttad mostanában Billy Joe-t?A védelmező szellememnek tartottam Billy Joe-t, bár ez ameghatározás nem egészen pontos. Valójában egykellemetlenkedő alak, Aki amúgy néha a hasznomra vált. Deabban a pillanatban nem nagyon válogathattam. Billy valaha írszármazású amerikai volt, akinek gyanúsan bejött a lapjárás még1858–ban. Pár felbőszült cowboy, aki teljesen jogosan átverveérezte magát, egy zsákba gyömöszölte, és leúsztatta aMississippin. Nagy szerencséje, hogy nem sokkal korábban egyarra utazó grófnőt megszabadított egy jókora nyaklánctól. Azilyen ősi ékszerek ugyanis egyfajta természetfelettiakkumulátorként szolgálnak, magukba gyűjtik a mágikusenergiát, és hosszú ideig képesek eltárolni. Amikor Billy Joeszelleme elhagyta a testét, a nyakláncba költözött. Ugyanúgylakott benne, ahogy más kísértetek némiképp hagyományosabbhelyeken, mondjuk kriptákban rendezkednek be. Az ékszerbenrejlő erő elég volt ahhoz, hogy fenntartsa létezését, ám azidőnként általam felkínált friss energia kellett ahhoz, hogyennyire aktív legyen. 17 évesen, egy ószeresnél bukkantam aláncra, Billyvel azóta egy csapatot alkottunk. Persze nemküldhettem el őt magam helyett a klubba az üzenetemmel, dearra alkalmas volt, hogy figyelje, nem ólálkodik-e a közelbenvalami rosszfiú. Most mindenképpen elő kellett kerítenem,