Megérint a sötétség

Pont addigra fejeztem be a tisztálkodást, mire Billy Joevisszatért. Kissé savanyú ábrázattal repült át az ablakon, a kezeiüresek voltak.– Mindent odakint hagytam. Lesz egy kis gond ezzel adologgal.– Milyen dologgal?Magam elé rántottam egy törülközőt, hogy ne egy szálbugyiban ácsorogjak, és az ablakhoz léptem. Azonnalmegértettem, miről beszélt, amikor a kilincs felé nyúltam, és azmegpróbált sikítani. A törülközőm szabad végét a frissenkirajzolódó szájba nyomtam, és dühösen méregettem. Nem elég,hogy lefojtották az energiáimat, az ajtó túloldalán egy csapatnyivámpírmester vár rám, és a sivatag kellős közepén vagyunk?Komolyan, muszáj volt még az ablakot is megbűvölni? Valakiúgy gondolta, igen.– Erre egy Marley-t dobtak, úgy látom – jelentette ki Billy.– Na ne mondd! – hüledeztem cinikusan, miközbenközelebbről kezdtem vizsgálgatni a zárat. A régimódi,elfordítható kilincsen a semmiből két apró szem és egy jókora,húsos száj jelent meg. Ez utóbbi azon munkálkodott, hogykiköpje a beléje gyömöszölt törülközőt, és olyan figyelmeztetőkiáltást hallasson, amely egész biztosan áttörné az ajtót védőcsendvarázslatot, és mindenkit riasztana, aki a szomszédszobában tartózkodik. Amikor megpróbáltam megragadni akilincset, az ide-oda kezdett csúszkálni az ablaktábla felületén,így folyton csak a levegőt markolhattam. A nézéséből ítélvemég belém is harapott volna, ha ráteszem a kezem.– Hozz vécépapírt! – utasítottam Billyt. – Jó sokat.Néhány perccel és rengeteg elfojtott káromkodással később akis Marley mozdulatlanul hevert, egy teljes guriga vécépapírrala szájában, és a reluxa zsinórjával legalább kilencszerkörbetekerve.