Megérint a sötétség

– Mindig kiváltottam, vagy nem? – vágott vissza Billy Joeduzzogva. Úgy döntöttem, ideiglenesen visszavonulót fújok.Szükségem volt az együttműködésére, hogy kiderítsem, mibekeveredtem.– Nem akarok veszekedni, ma nem vagyok nagy formában.Csak tudni szeretném, miért rabolt el a Szenátus, és... –kezdtem, de Billy Joe felemelte a kezét.– Kérlek, tudom a dolgomat – dőlt hátra a kád szélén, ésbeszélni kezdett, miközben én a térdemet vizsgálgattam.Mindkettőt friss sebek és horzsolások borították, ezek szerint acsizmám magas szára sem nyújtott elég védelmet. Tuti, hogyholnapra iszonyúan fog sajogni. Tudtam, annak kelleneörülnöm, hogy életben vagyok, nem pedig a karcolásaim miattnyavalyogni, de ez a gondolat valahogy nem szüntette meg afájdalmaimat. Talán azért, mert sejtettem, még korántsemvagyok túl az életveszélyen.– Az a vámpír odakint, Louis-César , Európából érkezett.Valami nagy párbajhős, vagy mifene. Azt mondják, még sohanem veszített, pedig úgy tudom, több száz asszója volt már.– Hát, ma egy újabb trófeával bővült a gyűjteménye –jeleztem. Nem mintha az őr különösebb kihívást jelentett volna,de mégis felkerülhetett a listára, hisz a végén csak lefejezte afickót. – Tudtad, hogy Tony felbérelt pár fanatikus őrültet, hogyvégezzenek velem a Szenátus szeme láttára?– Ekkora barmot. Mircea ki fogja nyírni ezért.Ez az ötlet nagyon tetszett nekem, nem is tudom, miért nemjutott eszembe korábban. Ha a második gyilkossági kísérletmögött is Tony áll, azzal Mircea alatt vágta a fát. Semmi nemássa ugyanis jobban alá egy vámpír tekintélyét, mintha képtelenuralma alatt tartani egyik átváltoztatottját. Bár én alapvetőenkedveltem Mirceát, mindig úgy tartottam, nem szívesen húznékujjat vele.