Megérint a sötétség

elekeveredni. Biztos voltam benne, hogy egyhamar nem tudomkiverni a fejemből annak a nőnek a pillantását.– Mon Dieu, látta Francoise-t? – lépett felénk Louis-César. Adöbbenet kiült az arcára, én pedig megrettentem a nézésétől.– Ne érjen hozzám! – kiáltottam. Korábban valamilyen drágakölni illatát éreztem rajta, de most mintha belőle is az égett húsbűze áradt volna. Nemcsak attól irtóztam, hogy hozzám nyúljon,a legjobb az lett volna, ha nem is vagyunk többé egy szobában.Louis-César hátralépett, tekintete még komorabb lett. –Őszintén kérem a bocsánatát, mademoiselle. Soha nemkívántam volna önnek, hogy szemtanúja legyen ennek.Rafe a vállam mellett nézett fel Louis-César ra.– Most elégedett, signore? Megmondtam, hogy még nehasználjuk a Könnyeket. Amikor már amúgy is izgatott, vagybeteg, a látomások sokkal gyötrőbbek. De senki nem figyeltrám. Talán most már megérti – korholta társát, miközben Mirceatűnt fel az oldalamon, és átadott neki egy kis kristálypoharat.– Ezt itasd meg vele – utasította, és Rafe azonnalengedelmeskedett.– De én nem használtam – ellenkezett Louis-César . – Nem isvoltak itt nálam.Rafe ügyet sem vetett rá.– Idd meg, mia stella. Jót fog tenni neked.Mellettem foglalt helyet a nagy karosszékben, én pedighosszú percekig szopogattam a whiskyt, mígnem újranormálisan kaptam levegőt. Az ital olyan erős volt, hogy úgyéreztem, leégeti a torkomat, de most nagyon örültem neki.Mindent szívesen fogadtam, ami másfelé terelte agondolataimat. Közben észrevettem, hogy alaposanösszegyűrtem Rafe makulátlan kasmír pulóverét, ázott ronggyáváltoztatva a nemes anyagot. Gyorsan elengedtem, ő pedigelmosolyodott.