Megérint a sötétség

különbséggel, hogy az övé sokkal kegyetlenebb dolgokatláthatott, mint az enyém.– Mademoiselle, biztosíthatom, mindent megtennék, hogy aszolgálatára lehessek, de nem értem, mit kérdez tőlem.Rafe végigsimított a hajamon, és kör alakban masszíroznikezdte a hátamat.– Csak egy látomás volt, mia stella, egy látomás – suttogta. –Sokszor átéltél már ilyet, tudod, hogy a képek idővelelhalványulnak.Megráztam a fejem, és megremegtem a karjában, amitőlközelebb vont magához. Olyan szorosan kapaszkodtam belé,hogy ha élő ember lett volna, minden bizonnyal fájdalmatokozok neki.– Nem, ilyen még nem volt. Soha. Megkínozták azt a lányt,aztán elégették, és én nem tudtam... Csak álltam ott... –kiáltottam. Éreztem, hogy a fogaim vacogni fognak, deráharaptam az ajkamra, és nem hagytam. Az alsó szint hidegétjuttatta eszembe, az pedig az egyetlen hőforrást, amiveltalálkoztam. Nem akarok erre gondolni, és nem is fogok. Szépenelfelejtem. De ahogy magamban ismételgettem Rafe szavait,tudtam, hogy csak áltatom magamat.Több ezer látomásom volt már életemben, voltak, amik amúltba repítettek, mások a jövőbe, és egyik sem volt túlkellemes. Rengeteg szörnyűség részese lehettem ily módon, deegyik sem volt rám ilyen hatással. Idővel és sok gyakorlássalmegtanultam, hogyan szabaduljak meg a kínzó emlékektől.Nagyjából ahhoz hasonlítható ez, ahogy a többi ember is túlteszimagát a tévében látott tragédiákon, mivel távoliak és nemvalószerűek. De még soha nem vettem részt szereplőként alátomásokban, nem éreztem a szagát és nem éltem át a félelmétolyasvalakinek, aki átélte a történteket. Csak annyi a különbség,mint elhajtani egy súlyos autóbaleset mellett, vagy