Officina Textologica 17. - Magyar Nyelvtudományi Tanszék ...

Boda István Károly—Porkoláb Juditérthetetlen) belső működésű rendszerek metaforájaként is használják. „A neuronhálótúgy képzelhetjük el, mint holisztikus problémamegoldó eszközt. [...] Az a mód, ahogyegy eszköz [ti. neurális háló] egy probléma megoldása érdekében megszervezi önmagát, ritkáneredményez ember által értelmezhető szerveződést.” (Brighton—Selina 2004: 117)Nagyon tanulságos a két „versengő” paradigma (a szimbolikus és a konnekcionistaszemlélet) összehasonlítása a mondatok feldolgozása terén (Harrington 2002). Míg amondatok szimbolikus feldolgozása során a kutatók elsősorban a mondatok szintaktikusszerkezetét próbálják leírni, ill. feldolgozni (nyelvtani elvek, szabályok stb. alapján), akonnekcionista próbálkozások rendszerint egy jól meghatározott (és általában jóval szerényebb,ill. szűkebb hatókörű) feladatra alakítanak ki különböző neurális hálózatokat, ésmiután egy adott korpuszon megpróbálják a hálózatokat „betanítani”, utána vizsgálják ésértékelik a hálózat által szolgáltatott kimeneteket. A mondatok feldolgozása esetében akonnekcionista próbálkozások sikerének egyik legnagyobb akadálya mindezidáig az volt,hogy a „modellek korlátozott szótárt és leegyszerűsített (»játék«) nyelvtant [small (»toy«)grammar] használtak, és nagy nehézségekbe ütközött, amikor megpróbálták feljavítaniőket [scale them up]”, hogy egyéb feladatokkal is meg tudjanak birkózni (Harrington2002: 135, saját fordítás). A kisebb sikerek és részeredmények ellenére megállapítható,hogy „a kutatás még gyerekcipőben jár” (uo.).Bár az említett tanulmány erre már nem tér ki, de valószínűsíthető, hogy a konnekcionistamondatfeldolgozás egyik alapvető problémája az, hogy mondatok esetében márannyira megnő a lehetséges variációk száma, hogy a jelenlegi neurális hálózatok gyakorlatilagképtelenek ezeket kezelni. Ha ezt elfogadjuk, a konnekcionista modellek használhatóságaa szövegek globális feldolgozása esetében (ahol értelemszerűen nagyságrenddelmegnő a lehetséges variációk száma) még problematikusabb. Ezzel párhuzamosan azonbanmegnőhet a „vegyes”, a két feldolgozási módot kombináló modellek kialakításánakjelentősége.xvi A szövegvilág-modell fogalma „kiterjeszthető egy diskurzusvilág-modell fogalmává”(Beaugrande—Dressler 2000: 252), amely „azon fogalmak és viszonyok egybefüggőalakzata lenne, amelyek egy diskurzus valamennyi szövege mögött együttvéve megtalálhatók”(uo. 253).xviiAz intertextualitást Gérard Genette transztextualitásról írt alapvető tanulmányábanszűkebben értelmezi, úgy, mint a szövegköziség (transztextualitás) egy lehetséges esetét.Azonban utal arra, hogy más kutatók, például Michael Riffaterre „nálam jóval szélesebbértelmet tulajdonít az intertextualitásnak, látszólag mindarra kiterjesztve, amit én transztextualitásnaknevezek: »Az intertextus — írja például — azoknak a kapcsolatoknak azolvasó általi észlelése, amelyek egy mű s az őt megelőző vagy az utána következő művekközött állnak fenn.« Törekvésében egészen odáig megy, hogy az intertextualitást (ahogyén a transztextualitást) magával az irodalmisággal azonosítja: »Az intertextualitás (...) azirodalmi olvasásra sajátosan jellemző mechanizmus. Valójában ez az, ami a teljes szövegjelentéstlétrehozza, míg a lineáris olvasás, mely közös az irodalmi és nem irodalmiszövegek esetében, csak a tartalmi jelentést hozza létre.«” (Genette 1996: 83)Itt érdemes megemlíteni, hogy a posztstrukturalizmus a végletekig általánosítja azintertextualitás fogalmát, és összekapcsolja az emberi megismerés koherencia-elméleté-96