Officina Textologica 17. - Magyar Nyelvtudományi Tanszék ...

Boda István Károly—Porkoláb JuditAz intertextualitás szoros kapcsolatban áll a kohézióval, mivel a szövegközikapcsolatok jelzése elsődlegesen a szövegfelszínen valósul meg, a vehikulumbaágyazott explicit vagy implicit utalások (hivatkozások) vagy célzások (allúziók)formájában. Különböző szövegek esetében azonban a hivatkozott szöveg legtöbbszörcsak formálisan kapcsolódik a hivatkozó szöveghez. A hivatkozó és hivatkozottszöveg együttesen csak akkor válik koherenssé, ha a befogadóban megtörténikmindkét szöveg feldolgozása, és ezzel párhuzamosan az egyik (többnyireaz utalt) szöveg „áttétele” a másik szöveg kontextusába. xviii Az áttétel a megértésivagy értelmezési folyamat része, amely feltételezi egy (vagy esetleg több) kognitív(vagy fogalmi) séma aktivizálását, amelyek mint a háttértudást magas szintenegységbe szervező komplex mentális eszközök magukban kell, hogy foglalják akülönböző, de tartalmilag-tematikailag hasonló szövegek tudástartalmát.A megértési (vagy értelmezési) folyamat várható eredménye az lesz, hogy ahivatkozó szöveg („intertextus”) tartalmilag „gazdagabbá válik”, és „mivel azátvett szöveg sokszor átalakítja, elnyeli az eredeti szöveget, szövegek kölcsönhatásatörténik meg” (Szikszainé Nagy 1999: 331). Nem véletlen, hogy az intertextualitásegyik legjellemzőbb felhasználási területe az irodalom és ezzel összefüggésbenaz irodalomelmélet és -tudomány.Genette (1996) tipológiája alapján a szövegköziség („transztextualitás”) több —egész pontosan öt — formáját is megkülönböztethetjük.80[...] a poétika tárgya a transztextualitás, azaz a szöveg textuális transzcendenciája,amit egyszer nagyjából úgy határoztam meg, hogy „mindaz, ami a szöveget nyilvánvalóvagy rejtett kapcsolatba hozza más szövegekkel”. (Genette 1996: 82)Az intertextualitásról, amelyet „egy szövegnek egy másik szövegben valótényleges jelenléteként” határozhatunk meg (Genette 1996: 83), korábban márvolt szó.A paratextualitás fogalma egyrészt a szöveg makroszerkezeti egységeinek(cím, alcím stb.) a kapcsolatrendszerét írja le, és ilyen értelemben kiemeli a szövegszerkezete és a szövegköziség közötti lényegi kapcsolatot. A fogalom azonbanennél általánosabb, mivel magában foglalja az alábbi szerkezeti elemeket:„cím, alcím, belső címek; előszók, utószók, bevezetők, elöljáró beszédek stb.;lapszéli, lapalji, hátsó jegyzetek; mottók; illusztrációk; mellékelt szórólap, címszalag,borító és számos más járulékos jel, saját kezűleg vagy mások által bejegyezve,melyek a szövegnek egy (változó) környezetet teremtenek” (Genette1996: 84). Még tovább tágul a fogalom által felölelt jelenségek köre, ha figyelembevesszük, hogy „a piszkozatok, a különféle vázlatok és tervek »előszövegei«ugyancsak paratextusként funkcionálhatnak” (uo. 84). Itt azonban érdemesmegjegyeznünk, hogy az előszövegek egyes részeit (pl. amelyek a végleges szövegbenmegváltoztak, ill. kimaradtak) leginkább metaszinten szokás a szöveghez