Officina Textologica 17. - Magyar Nyelvtudományi Tanszék ...

Kiss Sándormásokat és a világra irányuló energiákat is. 3 Így a lírában a szövegösszefüggésnem csupán olyan jellegű kapcsolatokra épül, amilyen az elbeszélésben a szereplőkazonossága, a cselekvések sora és az idő folyamatossága, hanem általánosságbana lírai ‘én’ diskurzusát felépítő szövegdarabok közötti viszonyokra,vagyis a szöveg progressziójának, „lefutásának” sajátosságaira.Mielőtt eljutnánk egy konkrétabb példaanyaghoz, két pontosításra van szükség.Az egyik a „forma” fogalmával kapcsolatos. A szövegeket a bennük találhatóösszefüggések szempontjából vizsgáljuk, ezeket meghatározhatónak véljük, sa meghatározható összefüggések együttesét nevezhetjük formának. De milyenterminusok között állnak fenn az összefüggések, mit formál meg valójában azirodalmi szöveg? Egészen általánosan azt mondhatjuk, hogy az irodalmi szövegkészítője „már megformált anyagon” dolgozik, mivel megmunkálja a már formakéntműködő nyelvet, és műveleteket végez a mindennapi nyelv által már megformáltvilágon. A művészi forma tehát egy „előzetes”, „köznapibb” formáhozviszonyítható — a dekódoló egyszerre fejti meg a két szintet, s ennek az értelmezésbenis megvan a jelentősége. A másik pontosítás is a dekódolással függössze. A szövegben található összefüggésrendszer befogadását bizonyos mértékigaz adott hagyomány, az aktuális várakozási horizont határozza meg: az értelmezéshezhozzátartoznak a hagyományőrzés, hagyománymódosítás, utánzás éseredetiség történeti pragmatikai szempontjai.Az eddigiek alapján érthető, hogy azok a lírai alkotásként fellépő szövegek,amelyek teljes mértékben megvalósítják a nyelvtani eszközökbe kódolt, valaminta szemantikai jegyek kapcsolatain nyugvó koherenciát, bármilyen közellegyenek is egyébként a mindennapi nyelvhasználathoz, csírájában felmutatjákazt, amit a szöveg „retorizáltságának” nevezhetünk. Ez a mindennapi beszédtőleltávolító nyelvhasználat a maga szövegbeli lefutásával egy második, rejtettebbkoherenciaként költözik be a szövegbe, és annak értelmezéséhez hozzájárul.Szélsőséges példaként megemlíthetjük azt az esetet, amikor a retorizáltság a fonológiaiszinten, mégpedig a szövegkomponensek ritmikai egymásrautaltságábanösszpontosul. A következő rövid költeményt (Pilinszky: Betűk, sorok) aszótag-időtartamok kölcsönös függése jellemzi:Megérdemelné a békés haláltminden írnok, aki az éjszakábantollat fog és papír fölé hajol.3 A „tárgyiasság” bensővé lényegülését és a két szféra egybeolvadását tartja a líraiság lényegénekWolfgang Kayser: „Das Seelische durchtränkt die Gegenständlichkeit, unddiese verinnert sich. Die Verinnerung alles Gegenständlichen in dieser momentanenErregung ist das Wesen des Lyrischen” (Kayser 6 1960: 336).18