Officina Textologica 17. - Magyar Nyelvtudományi Tanszék ...

Skutta Franciskaközött, s még az időhatározók sem jelzik teljes bizonyossággal, hogy Mihályálmodott-e, vagy ébren hitte, hogy ifjúkori barátját, Tamást pillantotta meg a fákközött:Lefeküdt, és mindjárt mély álomba merült.Később a csillagok fénye nagyon megerősödött, oly erősen égtek a csillagok,mintha valami szokatlan nyugtalanság vett volna erőt az égbolton, ésfelébredt. Felült, és tétován nézett szét az iszonyú csillagfényben. Az egyikciprus mögül Tamás lépett elő, sápadtan és rosszkedvűen. […] Azután elment,és Mihály utána akart rohanni, de nem tudott felállni, akármint is erőlködött.Hajnalban felébredt a hidegre és az első világosságra, és álmosan szétnézetta kertben. (Szerb 1964: 85)A nézőpont azonban az események másik fő koordinátájának, a térnek a bemutatásábanis alapvető szervezőerő. Jól példázza ezt Marguerite Duras Moderatocantabile c. regényének filmszerű szerkesztése, s abban is egy olyan jelenet,melyben egy zongoraórán a megkeseredett tanárnő, a dacos kis tanítvány és ekisfiú anyja, a regény főhőse, Anne Desbaresdes véletlenül egy a ház ablakaialatt történt szerelmi gyilkosság tanúi lettek. A jelenetet az elbeszélő következetesena szereplők nézőpontjából meséli el, illetőleg „láttatja és hallatja” az olvasóval,mintegy a kamera mozgását érzékeltetve a térviszonyok (távolság, mélység,viszonyítási pontok, a mozgás és a tekintetek iránya) nyelvi kifejezésével:Il se mit à jouer. De la musique s’éleva par-dessus la rumeur d’une foule quicommençait à se former au-dessous de la fenêtre, sur le quai. […] L’enfanttermina sa sonatine. Aussitôt la rumeur d’en bas s’engouffra dans la pièce,impérieuse. […] L’enfant recommença à jouer la sonatine de Diabelli. […] Desvoix précipitées, de femmes et d’hommes, de plus en plus nombreuses,montaient du quai. Elles semblaient toutes dire la même chose qu’on ne pouvaitdistinguer. […] L’enfant s’arrêta. La dame se tourna vers Anne Desbaresdes.— C’est sûr, il s’est passé quelque chose de grave.Ils allèrent tous trois à la fenêtre. Sur la gauche du quai, à une vingtaine demètres de l’immeuble, face à la porte d’un café, un groupe s’était déjà formé.[…] C’était vers l’intérieur du café que tout le monde regardait. […] [L’enfant]reprit sa sonatine comme on le lui demandait. Le bruit sourd de la foules’amplifiait toujours, il devenait maintenant si puissant, même à cette hauteur-làde l’immeuble, que la musique en était débordée. […] Anne Desbaresdes baissa12