dr. Wetzel Tamás - Jog- és Államtudományi Kar - Pázmány Péter ...
dr. Wetzel Tamás - Jog- és Államtudományi Kar - Pázmány Péter ... dr. Wetzel Tamás - Jog- és Államtudományi Kar - Pázmány Péter ...
84 - a gyakori külföldi kiküldetéssel járó munkakör betöltéséről szóló igazolással, illetve a kiküldetések – a munkáltatói jogkör gyakorlója által hitelesített – listájával. Spanyolországban 280 a letelepedési engedélyhez a 32. szakasz szerint 5 éves belföldi tartózkodás szükséges, azonban a kanadai szabályozáshoz hasonlóan ez alól a kivételek széles skálája nyújt kibúvókat. Így a 864/2001. számú királyi rendelet 42. szakasza alapján nem számít bele ebbe az időszakba a külföldi nyaralás; a legfeljebb 6 hónapos távollét, amely nem lehet több összesen, mint egy év; és a távollét, amennyiben „kellően bizonyított, hogy családi vagy egészségügyi okok miatt történt.” A korábbi Idtv.-ben a jogszerű és megszakításnélküli tartózkodás mellett az életvitelszerűség is követelmény volt, hiszen a három éves „várakozási” időszak lehetőséget teremt a külföldi integrálódására és integrálódó képességének felmérésére. Ezért az lenne helyes, ha az idegenrendészeti szervek következetesen betartatnák a 90 napos szabályt, hiszen a fenti kibúvók, amelyekkel nagyon könnyen vissza lehet élni, éppen a jogszabály értelmét veszik el. Különös méltánylást érdemlő körülmény esetén a harmadik országbeli állampolgár az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter döntése alapján az általános és a különös nemzeti letelepedési feltételek hiányában is kaphat nemzeti letelepedési engedélyt. A miniszter a kérelmező egyéni körülményeit, családi kapcsolatait és egészségügyi állapotát értékeli különös méltánylást érdemlő körülményként, valamint figyelembe veszi a Magyar Köztársaság közérdekét (például sportolók esetében). Ez a szakasz hasonló, mint a honosítási eljárásban a köztársasági elnök méltányossági lehetősége. Az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter határozata ellen jogorvoslatnak nincs helye 281 . A letelepedési, nemzeti letelepedési vagy a bevándorlási engedélyt az idegenrendészeti hatóság visszavonhatja, ha - az engedélyezés alapjául szolgáló feltételek olyan jelentősen megváltoztak, hogy ez az engedély kiadását már kizárná, feltéve, hogy az engedély kiadásától számítva öt év még nem telt el, - családi kapcsolatra tekintettel kiadott engedély esetén a házasság az engedély kézhezvételétől számított három éven belül nem a házastárs halála miatt szűnt meg, vagy a harmadik országbeli állampolgár szülői felügyeleti joga megszűnt, kivéve, ha a harmadik országbeli állampolgár már négy éve letelepedettként vagy bevándoroltként a Magyar Köztársaság területén tartózkodik, - a harmadik országbeli állampolgár a Magyar Köztársaság területét hat hónapnál hosszabb ideig elhagyta 282 . 280 Spanyolországban az idegenrendészetet a 4/2000. számú törvény (bár a 8/2000. törvény még a hatályba lépése előtt jelentősen módosította, és a gyakorlatot végrehajtására kiadott 864/2001. számú királyi rendelet szabályozza. 281 Az Alkotmánybíróság 775/B/2006. AB határozata az Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe ütközésének megállapítását kezdeményező indítványt elutasította: „Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem ellentétes az Alkotmánnyal, hogy a törvényi feltételeknek egyébként meg nem felelő kérelmező esetén – a törvényben előírt mérlegelési szempontokat figyelembe véve – az 2007. évi II. törvény az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter határozata ellen nem biztosít jogorvoslatot. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a miniszternek biztosított ezen méltányosságból hozott döntése kizárólag kedvezményt biztosító döntés, amit speciális eljárásban hoz.” 282 A bevándorlási engedéllyel, letelepedési engedéllyel vagy nemzeti letelepedési engedéllyel rendelkező külföldi Magyarország hat hónapnál hosszabb ideig történő elhagyásának szándékát bejelentheti. Ha két évet meg nem haladó időtartamra és nem a végleges külföldi letelepedés szándékával távozott, az idegenrendészeti hatóság a külföldi tartózkodás – az értesítésben foglalt – várható időtartamán belül a bevándorlási engedélyt, letelepedési engedélyt, illetve nemzeti letelepedési engedélyt nem vonhatja vissza, feltéve, hogy a külföldi az értesítést megelőző egyéves időtartamon belül legalább száznyolcvan napot a Magyar Köztársaság területén tartózkodott.
85 Az idegenrendészeti hatóság az engedélyt visszavonja, ha - az engedély megszerzése érdekében a harmadik országbeli állampolgár az idegenrendészeti hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt, - a kiskorú harmadik országbeli állampolgár esetében a szülői felügyelet jogát gyakorló harmadik országbeli állampolgár szülőt a Magyar Köztársaság területén történő tartózkodásra jogosító engedélyt az idegenrendészeti hatóság visszavonta, és a kiskorú további tartózkodásának feltételei a szülői felügyeletet gyakorló másik szülőnél a Magyar Köztársaság területén nem biztosítottak, - a harmadik országbeli állampolgár családi kapcsolatra tekintettel kiadott engedélye esetén magyar állampolgár házastársa a Magyar Köztársaság területét a külföldi letelepedés szándékával elhagyta, vagy a harmadik országbeli házastárs Magyar Köztársaság területén történő jogszerű tartózkodása megszűnt, - a harmadik országbeli állampolgárt kiutasították, vagy vele szemben beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el. A letelepedés engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények különösen akkor változtak meg jelentősen, ha a letelepedett harmadik országbeli állampolgár - önmaga, illetőleg tartásra jogosult hozzátartozói megélhetését vagy lakhatását biztosítani nem tudja, - munkaképessége ellenére – önhibájából – rendszeres szociális ellátásra és támogatásra szorul, - tartását vagy lakhatását vállaló családtagja e kötelezettségének nem tesz eleget. C) EK letelepedési engedély A Magyar Köztársaság területén történő huzamos tartózkodás céljából EK letelepedési engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kap, aki a kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően legalább öt éven át jogszerűen és megszakítás nélkül a Magyar Köztársaság területén tartózkodott. Nem kaphat EK letelepedési engedélyt: - felsőfokú tanulmányok folytatása, illetve szakképzés céljából a Magyar Köztársaság területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár, - a szezonális munkavállalás céljából vagy önkéntesként a Magyar Köztársaság területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár, - a diplomáciai vagy egyéb személyes mentesség alapján a Magyar Köztársaság területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár, - az a harmadik országbeli állampolgár, aki a menekültügyi hatóságtól menekültkénti elismerését kérte, vagy a menekültügyi hatóságtól ideiglenes vagy kiegészítő védelmet kért, - a befogadott. Nem kérelmezheti tehát az EK letelepedési engedélyt az a külföldi, akinek tartózkodása a céljából adódóan ideiglenes jellegű. Az engedély feltételeként meghatározott ötéves időtartamba a tartózkodási cél későbbi megváltozása esetén a korábbi tanulmányi célú tartózkodás időtartamának fele számít bele. A három éves jogszerű és megszakításnélküli tartózkodásnak az a harmadik országbeli állampolgár felel meg, aki a kérelem benyújtásáig ötéves jogszerű tartózkodását nem szakította meg. Megszakításnak minősül az ország alkalmanként hat hónapnál hosszabb időre történő elhagyása, illetve ha a külföldi tartózkodások összidőtartama öt év alatt meghaladja a három-
- Page 33 and 34: 33 a Belügyminisztérium Országos
- Page 35 and 36: 35 megyében 4644 fő (12,2 %), ill
- Page 37 and 38: 37 Németországban a német nemzet
- Page 39 and 40: 39 Az 1993. évi LXXXVI. törvény
- Page 41 and 42: 41 Ahogy a törvény indokolása is
- Page 43 and 44: 43 rulni a migrációt kiváltó t
- Page 45 and 46: 45 Az európai integráció legfont
- Page 47 and 48: 47 ságnak a terjedelmét határozz
- Page 49 and 50: 49 sanak szolgáltatást, mint a fo
- Page 51 and 52: 51 mus, a kábítószer-kereskedele
- Page 53 and 54: 53 nyezésnek az EK Szerződés IV.
- Page 55 and 56: 55 gosultként való elismeréséne
- Page 57 and 58: 57 nyabbá és gyorsabbá tétele,
- Page 59 and 60: 59 érintett, a hatáskörrel rende
- Page 61 and 62: 61 letelepedési engedéllyel, idei
- Page 63 and 64: 63 A foglalkoztatásra vonatkozó r
- Page 65 and 66: 65 Minthogy lehetetlen az összes t
- Page 67 and 68: 67 - a harmadik országbeli államp
- Page 69 and 70: 69 - a számára előírt megjelen
- Page 71 and 72: 71 rópai Bírósága az üldöztet
- Page 73 and 74: 73 A letelepedési engedély - amel
- Page 75 and 76: 75 termőföldről szóló törvén
- Page 77 and 78: 77 Nem kaphat ideiglenes leteleped
- Page 79 and 80: 79 zott jövedelem, valamint a kér
- Page 81 and 82: 81 A Magyar Köztársaságban tört
- Page 83: 83 A kérelem benyújtásáig kell
- Page 87 and 88: 87 bad mozgás és tartózkodás jo
- Page 89 and 90: 89 bírósági gyakorlatnak megfele
- Page 91 and 92: 91 sában „a 2. cikk 2. pontjána
- Page 93 and 94: C) A tartózkodási jog megszűnés
- Page 95 and 96: 95 Az állandó tartózkodási jog
- Page 97 and 98: 97 dekének védelmezéséhez szük
- Page 99 and 100: 99 14. Táblázat: bevándorolt, le
- Page 101 and 102: 101 A 16. táblázat mutatja az ut
- Page 103 and 104: 103 21. Táblázat: az Idtv., valam
- Page 105 and 106: 105 26. Táblázat: az Szmtv. alapj
- Page 107 and 108: 107 29. Táblázat: a honosítási,
- Page 109 and 110: 109 32. Táblázat: Főbb idegenren
- Page 111 and 112: 111 vezérelt stratégiák 339 , am
- Page 113 and 114: 113 C) Milyen eszközöket lehet fe
- Page 115 and 116: 115 csolódó struktúra számunkra
- Page 117 and 118: 2. Szervezet 117 Szinte minden orsz
- Page 119 and 120: 119 pontjából célszerű megíté
- Page 121 and 122: 121 e) Minthogy a magyar állampolg
- Page 123 and 124: VIII. Felhasznált jogszabályok 19
- Page 125 and 126: 99/2002. (V. 5.) kormányrendelet 9
- Page 127 and 128: 127 Észak-atlanti Szerződés tag
- Page 129 and 130: 129 Aussiedlergesetz 1992 Brazil De
- Page 131 and 132: 131 State of the Netherlands v Ann
- Page 133 and 134: 133 27. Táblázat: az Szmtv. alapj
85

Az idegenrendészeti hatóság az engedélyt visszavonja, ha

- az engedély megszerzése érdekében a harmadik országbeli állampolgár az idegenrendészeti

hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt,

- a kiskorú harmadik országbeli állampolgár esetében a szülői felügyelet jogát gyakorló

harmadik országbeli állampolgár szülőt a Magyar Köztársaság területén történő

tartózkodásra jogosító engedélyt az idegenrendészeti hatóság visszavonta, és a

kiskorú további tartózkodásának feltételei a szülői felügyeletet gyakorló másik

szülőnél a Magyar Köztársaság területén nem biztosítottak,

- a harmadik országbeli állampolgár családi kapcsolatra tekintettel kiadott engedélye

esetén magyar állampolgár házastársa a Magyar Köztársaság területét a külföldi letelepedés

szándékával elhagyta, vagy a harmadik országbeli házastárs Magyar

Köztársaság területén történő jogszerű tartózkodása megszűnt,

- a harmadik országbeli állampolgárt kiutasították, vagy vele szemben beutazási és

tartózkodási tilalmat rendeltek el.

A letelepedés engedélyezésének alapjául szolgáló körülmények különösen akkor változtak

meg jelentősen, ha a letelepedett harmadik országbeli állampolgár

- önmaga, illetőleg tartásra jogosult hozzátartozói megélhetését vagy lakhatását biztosítani

nem tudja,

- munkaképessége ellenére – önhibájából – rendszeres szociális ellátásra és támogatásra

szorul,

- tartását vagy lakhatását vállaló családtagja e kötelezettségének nem tesz eleget.

C) EK letelepedési engedély

A Magyar Köztársaság területén történő huzamos tartózkodás céljából EK letelepedési

engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kap, aki a kérelem benyújtását közvetlenül

megelőzően legalább öt éven át jogszerűen és megszakítás nélkül a Magyar Köztársaság területén

tartózkodott. Nem kaphat EK letelepedési engedélyt:

- felsőfokú tanulmányok folytatása, illetve szakképzés céljából a Magyar Köztársaság

területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár,

- a szezonális munkavállalás céljából vagy önkéntesként a Magyar Köztársaság területén

tartózkodó harmadik országbeli állampolgár,

- a diplomáciai vagy egyéb személyes mentesség alapján a Magyar Köztársaság területén

tartózkodó harmadik országbeli állampolgár,

- az a harmadik országbeli állampolgár, aki a menekültügyi hatóságtól

menekültkénti elismerését kérte, vagy a menekültügyi hatóságtól ideiglenes vagy

kiegészítő védelmet kért,

- a befogadott.

Nem kérelmezheti tehát az EK letelepedési engedélyt az a külföldi, akinek tartózkodása

a céljából adódóan ideiglenes jellegű. Az engedély feltételeként meghatározott ötéves időtartamba

a tartózkodási cél későbbi megváltozása esetén a korábbi tanulmányi célú tartózkodás

időtartamának fele számít bele.

A három éves jogszerű és megszakításnélküli tartózkodásnak az a harmadik országbeli

állampolgár felel meg, aki a kérelem benyújtásáig ötéves jogszerű tartózkodását nem szakította

meg. Megszakításnak minősül az ország alkalmanként hat hónapnál hosszabb időre történő

elhagyása, illetve ha a külföldi tartózkodások összidőtartama öt év alatt meghaladja a három-