dr. Wetzel Tamás - Jog- és Államtudományi Kar - Pázmány Péter ...
dr. Wetzel Tamás - Jog- és Államtudományi Kar - Pázmány Péter ... dr. Wetzel Tamás - Jog- és Államtudományi Kar - Pázmány Péter ...
28 get fejtett ki akár Magyarországon, akár külföldön; aki árdrágítás miatt el lett ítélve; aki szóval vagy írásban a magyar államot, az államfőt, a magyar nemzetet, a vallásos érzést kisebbítő vagy lenéző kijelentést tett, aki olyan nagyobbarányú bevándorlási mozgalommal kapcsolatban költözött az ország területére, amely az állam érdekei szempontjából nem kívánatos.” A rendelet szóhasználatából, a lakhatási bizonylatok teljes körű felülvizsgálatából, és a kiutasítási indokokból egyértelműen kirajzolódik a jogszabály célzatossága. Közel járhat az igazsághoz az a szerző, aki arról ír, hogy „a rendelet célja az volt, hogy megakadályozza a baloldali beállítottságú külföldiek beáramlását az országba. 123 ” Megjegyzendő mindenesetre, hogy ezek a rendelkezések megfeleltek az akkori európai gyakorlatnak. 124 Az 1903. évi V. törvénycikket az 1930. évi XXVIII. törvénycikk módosította. Sem a törvény, sem a végrehajtására kiadott 100.000/1930. belügyminiszteri rendelet jelentősen nem változtatott az idegenrendészet addigi rendszerén. A 200.000/1925. belügyminiszteri rendelet mellé 5 év alatt több mint 100 pótrendeletet kellett kibocsátani, így ez a rendszer 138 rendeletben volt szabályozva, gyakran túl kazuisztikusan. 125 Alapvetően az új jogszabályok csak ésszerűsítették és összefoglalták a korábbi eljárást. Létrejött a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOKH), amely Budapesten elsőfokú, míg országosan másodfokú hatóságként járt el. Ennek oka a már ebben az időszakban is tisztán látható jelenség volt, miszerint „az idegenrendészeti ügyek túlnyomó nagy többsége a székesfővárosra esik. 126 ” Ez a mai napig jellemző a magyarországi idegenrendészetre. A korábbi szabályokhoz képest változást jelentett, hogy egyszerűsödött a külföldiek ellenőrzése és korlátozták a beutazásokat, valamint megnehezült a munkavállalási engedély kérelmezése. A vízumkérelmek elbírálását a Külügyminisztériumtól a Belügyminisztérium vette át, mert „annak megállapításánál, hogy valamely külföldinek az ország területére való bebocsájtása az ország érdekei szempontjából kívánatos-e vagy sem, ugyanazon szempontok irányadók mint a tartózkodás engedélyezésénél, vagy megtagadásánál, tehát a vízum megadása, vagy megtagadása ugyanolyan közigazgatási intézkedés, mint a tartózkodásé.” 127 Tehát az 1930-as változások iránya pontosan megfelel a vízum-kérelmek tekintetében a 2002. január 1től hatályos változtatásoknak. Az utódállamok már 1920-tól megkezdték a magyar helység-, családi és utónevek megváltoztatását. Az állami anyakönyvekről szóló 1894. évi XXIII. törvény főszabályként rögzíti, hogy „senki sem viselhet más családi és utónevet, mint amelyek születési anyakönyvébe be vannak jegyezve.” Aki ez ellen vétett, kihágást követett el, és pénzbüntetéssel volt sújtható. A fenti törvény végrehajtási rendelete, a 86.225/1895. számú belügyminiszteri rendelet azonban nem rendelte büntetni az idegen utónév magyar megfelelőjének használatát. A végrehajtási rendelet ezért egy külön névjegyzéket is közölt. Ennek megfelelően 1920-tól a magyar nemzetiségűek mind a tartózkodási-, mind a letelepedési engedély iránti eljárásban a magyar helység-, családi és utónevek használhatták. 128 Ez a két világháború között teljesen 123 Liszkayné Nagy Éva Katalin – Balla Zoltán: Idegenrendészeti jog. A Rendőrtiszti Főiskola jegyzete. Bp. Rejtjel K. 1998. 131 p. 124 Minden európai ország védeni akarta magát a nemkívánt munkaerőtől és a felforgató elemektől. Például: Rechte und Pflichte der Ausländer, die neue preußische Polizezeiverordnung über die Behandlung der Ausländer, Berlin, 1932. 5. és 14. §§, de a 15. §-ban kifejezetten előremutatóan megjelenik a kiutasítás tilalma is bizonyos esetekben. Lásd még: Auburtin, Victor: Italienisches Fremdenrecht, Göttingen, 1931. 125 Peregriny Géza-Jacobi Roland: Magyar állampolgárság, közösségi illetékesség és idegenrendészet, Budapest, 1930, 24. oldal 126 Az 1930. évi XXVIII. törvény indoklása 127 Peregriny Géza-Jacobi Roland: Magyar állampolgárság, községi illetékesség és idegenrendészet, Budapest, 1930, 37. oldal 128 Peregriny Géza-Jacobi Roland: Magyar állampolgárság, községi illetékesség és idegenrendészet, Budapest, 1930, 99. oldal
29 természetes volt. Az idegen helységnevek használata még a hivatalos levelezésben is csak sorozatos diplomáciai jegyzékváltások után gyökeresedett meg. A mai napig a határon túli magyarok között általános az igény, hogy Magyarországon az eredeti, magyar nevüket használhassák. A KEOKH-nak a II. világháború alatt jelentős menekültáradattal kellett megbirkóznia, amelynek eleget is tett. Magyarország 1944-ig nagyon sok ember számára relatíve a béke szigete volt, sok lengyel, francia, zsidó és cseh menekültek érezhették biztonságban magukat itt. Éppen ezért 1944. márciusában, a német megszálláskor a Gestapo egyik első dolga volt a KEOKH ellenőrzés alá vonása és az emigránsok őrizetbe vétele. 6. A második világháború utáni idegenrendészet A rendőrség újjászerveződésének keretében 1946-ban jött létre újra a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hivatal a rendőrségen belül. Ugyan az első pillanatoktól kezdve kommunista irányítás alatt volt a rendőrség, de az idegenrendészet fontossága miatt rövidesen a még megbízhatóbb Államvédelmi Hatóság (ÁVH) keretébe került, és az ÁVH 1956-os feloszlatásáig oda is tartozott. A második világháború után menekültek és hontalanok tízezreinek kellett a tartózkodási jogosultságát rendezni, azonban 1949-től gyakorlatilag megszűnt az idegenforgalom, leereszkedett a vasfüggöny. A 4.176/1949. számú kormányrendelet már belügyminiszteri engedélyhez kötötte a külföldi állampolgárok, valamint az állandóan külföldön lakó magyar állampolgárok beutazását. Az egyedüli népességmozgást ekkor a görög polgárháború után a menekültek Magyarországra érkezése jelentette. A 347.300/1950. (XI. 11.) BM rendelet egyszeri, általános bejelentési kötelezettséget rendelt el a külföldiekre vonatkozóan, akik így az ÁVH megfigyelése alá kerültek. Formailag továbbra is az 1903. évi V. törvénycikk volt hatályban, de a kor viszonyaira jellemzően az idegenrendészetet az ÁVH belső, titkos utasításai szabályozták. A 17/1954. (III. 10.) számú MT rendelet helyezte végül hatályon kívül a törvényt. A rendelet 3. és 4. §§ szerint a külföldi az ország területére csak érvényes utazási okmánnyal (útlevél, határszéli útiigazolvány, stb.) és beutazási, illetőleg átutazási engedéllyel (vízummal) léphetett be, és az ország határát csak az utazási engedélyen feltüntetett helyen és határidőn belül lehetett átlépni. A külföldit az átutazási engedély az ország területén megszakítás nélküli átutazásra, vagy legfeljebb 48 órás tartózkodásra jogosította, egyébiránt 24 órán belül kellett jelentkeznie 129 az illetékes hatóságnál. A bejelentkezési kötelezettséget az 1/1958. (I. 15.) BM rendelet pontosította. A minisztertanácsi rendelet három tartózkodási engedélyt ismert: - ideiglenes tartózkodási engedélyt (14 napi időtartamra), - tartózkodási engedélyt (14 naptól 6 hónapi időtartamra), - lakhatási engedélyt (6 hónapnál hosszabb meghatározott időre, vagy visszavonásig). Jellemző, hogy a fenti engedélyek bármikor visszavonhatóak voltak. Ilyenkor a külföldi a határozatban feltüntetett időn belül köteles volt az országot elhagyni. Munkaviszonyba csak a lakhatási engedéllyel rendelkező külföldi léphetett. Feltűnő, hogy a korábbi és későbbi jogszabályokkal szemben nem foglalkozik a rendelet a kérelmező lakhatásának és megélhetésének vizsgálatával, bár az ötvenes évek lakhatási és megélhetési viszonyait ismerve ez érthető. 129 Mind a beutazást, mind a kiutazás szándékát 24 órával előtte be kellett jelenteni.
- Page 1 and 2: dr. Wetzel Tamás: A bevándorlás
- Page 3 and 4: 3 mányos európai értékekkel 7 .
- Page 5 and 6: 5 románság és szerbség két év
- Page 7 and 8: 7 II. Migrációs és demográfiai
- Page 9 and 10: 9 szelídítése”, európaizálá
- Page 11 and 12: 11 A bevándorlás hatásait is fig
- Page 13 and 14: 13 A migránsok a népességfogyás
- Page 15 and 16: 15 3. ábra: Magyarországi demogr
- Page 17 and 18: 17 tek, akik az utóbbi két évtiz
- Page 19 and 20: 19 veg jogszabályi mivolta, mind j
- Page 21 and 22: 21 zet szűkreszabott és liberáli
- Page 23 and 24: 23 7. táblázat: Az évi természe
- Page 25 and 26: 25 korabeli amerikai fajbesorolás
- Page 27: 27 tóságnál kellett bejelentenie
- Page 31 and 32: 7. A 24/1966. kormányrendelet 31 1
- Page 33 and 34: 33 a Belügyminisztérium Országos
- Page 35 and 36: 35 megyében 4644 fő (12,2 %), ill
- Page 37 and 38: 37 Németországban a német nemzet
- Page 39 and 40: 39 Az 1993. évi LXXXVI. törvény
- Page 41 and 42: 41 Ahogy a törvény indokolása is
- Page 43 and 44: 43 rulni a migrációt kiváltó t
- Page 45 and 46: 45 Az európai integráció legfont
- Page 47 and 48: 47 ságnak a terjedelmét határozz
- Page 49 and 50: 49 sanak szolgáltatást, mint a fo
- Page 51 and 52: 51 mus, a kábítószer-kereskedele
- Page 53 and 54: 53 nyezésnek az EK Szerződés IV.
- Page 55 and 56: 55 gosultként való elismeréséne
- Page 57 and 58: 57 nyabbá és gyorsabbá tétele,
- Page 59 and 60: 59 érintett, a hatáskörrel rende
- Page 61 and 62: 61 letelepedési engedéllyel, idei
- Page 63 and 64: 63 A foglalkoztatásra vonatkozó r
- Page 65 and 66: 65 Minthogy lehetetlen az összes t
- Page 67 and 68: 67 - a harmadik országbeli államp
- Page 69 and 70: 69 - a számára előírt megjelen
- Page 71 and 72: 71 rópai Bírósága az üldöztet
- Page 73 and 74: 73 A letelepedési engedély - amel
- Page 75 and 76: 75 termőföldről szóló törvén
- Page 77 and 78: 77 Nem kaphat ideiglenes leteleped
29<br />
term<strong>és</strong>zetes volt. Az idegen helységnevek használata még a hivatalos levelez<strong>és</strong>ben is csak<br />
sorozatos diplomáciai jegyzékváltások után gyökeresedett meg. A mai napig a határon túli<br />
magyarok között általános az igény, hogy Magyarországon az eredeti, magyar nevüket használhassák.<br />
A KEOKH-nak a II. világháború alatt jelentős menekültáradattal kellett megbirkóznia,<br />
amelynek eleget is tett. Magyarország 1944-ig nagyon sok ember számára relatíve a béke szigete<br />
volt, sok lengyel, francia, zsidó <strong>és</strong> cseh menekültek érezhették biztonságban magukat itt.<br />
Éppen ezért 1944. márciusában, a német megszálláskor a Gestapo egyik első dolga volt a<br />
KEOKH ellenőrz<strong>és</strong> alá vonása <strong>és</strong> az emigránsok őrizetbe vétele.<br />
6. A második világháború utáni idegenrend<strong>és</strong>zet<br />
A rendőrség újjászerveződ<strong>és</strong>ének keretében 1946-ban jött létre újra a Külföldieket Ellenőrző<br />
Országos Központi Hivatal a rendőrségen belül. Ugyan az első pillanatoktól kezdve<br />
kommunista irányítás alatt volt a rendőrség, de az idegenrend<strong>és</strong>zet fontossága miatt rövidesen<br />
a még megbízhatóbb Államvédelmi Hatóság (ÁVH) keretébe került, <strong>és</strong> az ÁVH 1956-os feloszlatásáig<br />
oda is tartozott.<br />
A második világháború után menekültek <strong>és</strong> hontalanok tízezreinek kellett a tartózkodási<br />
jogosultságát rendezni, azonban 1949-től gyakorlatilag megszűnt az idegenforgalom,<br />
leereszkedett a vasfüggöny. A 4.176/1949. számú kormányrendelet már belügyminiszteri engedélyhez<br />
kötötte a külföldi állampolgárok, valamint az állandóan külföldön lakó magyar<br />
állampolgárok beutazását. Az egyedüli népességmozgást ekkor a görög polgárháború után a<br />
menekültek Magyarországra érkez<strong>és</strong>e jelentette. A 347.300/1950. (XI. 11.) BM rendelet egyszeri,<br />
általános bejelent<strong>és</strong>i kötelezettséget rendelt el a külföldiekre vonatkozóan, akik így az<br />
ÁVH megfigyel<strong>és</strong>e alá kerültek.<br />
Formailag továbbra is az 1903. évi V. törvénycikk volt hatályban, de a kor viszonyaira<br />
jellemzően az idegenrend<strong>és</strong>zetet az ÁVH belső, titkos utasításai szabályozták. A 17/1954. (III.<br />
10.) számú MT rendelet helyezte végül hatályon kívül a törvényt. A rendelet 3. <strong>és</strong> 4. §§ szerint<br />
a külföldi az ország területére csak érvényes utazási okmánnyal (útlevél, határszéli<br />
útiigazolvány, stb.) <strong>és</strong> beutazási, illetőleg átutazási engedéllyel (vízummal) léphetett be, <strong>és</strong> az<br />
ország határát csak az utazási engedélyen feltüntetett helyen <strong>és</strong> határidőn belül lehetett átlépni.<br />
A külföldit az átutazási engedély az ország területén megszakítás nélküli átutazásra, vagy<br />
legfeljebb 48 órás tartózkodásra jogosította, egyébiránt 24 órán belül kellett jelentkeznie 129 az<br />
illetékes hatóságnál. A bejelentkez<strong>és</strong>i kötelezettséget az 1/1958. (I. 15.) BM rendelet pontosította.<br />
A minisztertanácsi rendelet három tartózkodási engedélyt ismert:<br />
- ideiglenes tartózkodási engedélyt (14 napi időtartamra),<br />
- tartózkodási engedélyt (14 naptól 6 hónapi időtartamra),<br />
- lakhatási engedélyt (6 hónapnál hosszabb meghatározott időre, vagy visszavonásig).<br />
Jellemző, hogy a fenti engedélyek bármikor visszavonhatóak voltak. Ilyenkor a külföldi<br />
a határozatban feltüntetett időn belül köteles volt az országot elhagyni. Munkaviszonyba<br />
csak a lakhatási engedéllyel rendelkező külföldi léphetett. Feltűnő, hogy a korábbi <strong>és</strong> k<strong>és</strong>őbbi<br />
jogszabályokkal szemben nem foglalkozik a rendelet a kérelmező lakhatásának <strong>és</strong> megélhet<strong>és</strong>ének<br />
vizsgálatával, bár az ötvenes évek lakhatási <strong>és</strong> megélhet<strong>és</strong>i viszonyait ismerve ez érthető.<br />
129 Mind a beutazást, mind a kiutazás szándékát 24 órával előtte be kellett jelenteni.
Change language