dr. Wetzel Tamás - Jog- és Államtudományi Kar - Pázmány Péter ...

28
get fejtett ki akár Magyarországon, akár külföldön; aki árdrágítás miatt el lett ítélve; aki szóval
vagy írásban a magyar államot, az államfőt, a magyar nemzetet, a vallásos érzést kisebbítő
vagy lenéző kijelentést tett, aki olyan nagyobbarányú bevándorlási mozgalommal kapcsolatban
költözött az ország területére, amely az állam érdekei szempontjából nem kívánatos.”
A rendelet szóhasználatából, a lakhatási bizonylatok teljes körű felülvizsgálatából, és a
kiutasítási indokokból egyértelműen kirajzolódik a jogszabály célzatossága. Közel járhat az
igazsághoz az a szerző, aki arról ír, hogy „a rendelet célja az volt, hogy megakadályozza a
baloldali beállítottságú külföldiek beáramlását az országba. 123 ” Megjegyzendő mindenesetre,
hogy ezek a rendelkezések megfeleltek az akkori európai gyakorlatnak. 124
Az 1903. évi V. törvénycikket az 1930. évi XXVIII. törvénycikk módosította. Sem a
törvény, sem a végrehajtására kiadott 100.000/1930. belügyminiszteri rendelet jelentősen nem
változtatott az idegenrendészet addigi rendszerén. A 200.000/1925. belügyminiszteri rendelet
mellé 5 év alatt több mint 100 pótrendeletet kellett kibocsátani, így ez a rendszer 138 rendeletben
volt szabályozva, gyakran túl kazuisztikusan. 125 Alapvetően az új jogszabályok csak
ésszerűsítették és összefoglalták a korábbi eljárást.
Létrejött a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOKH), amely Budapesten
elsőfokú, míg országosan másodfokú hatóságként járt el. Ennek oka a már ebben az
időszakban is tisztán látható jelenség volt, miszerint „az idegenrendészeti ügyek túlnyomó
nagy többsége a székesfővárosra esik. 126 ” Ez a mai napig jellemző a magyarországi idegenrendészetre.
A korábbi szabályokhoz képest változást jelentett, hogy egyszerűsödött a külföldiek
ellenőrzése és korlátozták a beutazásokat, valamint megnehezült a munkavállalási engedély
kérelmezése. A vízumkérelmek elbírálását a Külügyminisztériumtól a Belügyminisztérium
vette át, mert „annak megállapításánál, hogy valamely külföldinek az ország területére való
bebocsájtása az ország érdekei szempontjából kívánatos-e vagy sem, ugyanazon szempontok
irányadók mint a tartózkodás engedélyezésénél, vagy megtagadásánál, tehát a vízum megadása,
vagy megtagadása ugyanolyan közigazgatási intézkedés, mint a tartózkodásé.” 127 Tehát az
1930-as változások iránya pontosan megfelel a vízum-kérelmek tekintetében a 2002. január 1től
hatályos változtatásoknak.
Az utódállamok már 1920-tól megkezdték a magyar helység-, családi és utónevek
megváltoztatását. Az állami anyakönyvekről szóló 1894. évi XXIII. törvény főszabályként
rögzíti, hogy „senki sem viselhet más családi és utónevet, mint amelyek születési anyakönyvébe
be vannak jegyezve.” Aki ez ellen vétett, kihágást követett el, és pénzbüntetéssel volt
sújtható. A fenti törvény végrehajtási rendelete, a 86.225/1895. számú belügyminiszteri rendelet
azonban nem rendelte büntetni az idegen utónév magyar megfelelőjének használatát. A
végrehajtási rendelet ezért egy külön névjegyzéket is közölt. Ennek megfelelően 1920-tól a
magyar nemzetiségűek mind a tartózkodási-, mind a letelepedési engedély iránti eljárásban a
magyar helység-, családi és utónevek használhatták. 128 Ez a két világháború között teljesen
123 Liszkayné Nagy Éva Katalin – Balla Zoltán: Idegenrendészeti jog. A Rendőrtiszti Főiskola jegyzete. Bp.
Rejtjel K. 1998. 131 p.
124 Minden európai ország védeni akarta magát a nemkívánt munkaerőtől és a felforgató elemektől. Például:
Rechte und Pflichte der Ausländer, die neue preußische Polizezeiverordnung über die Behandlung der
Ausländer, Berlin, 1932. 5. és 14. §§, de a 15. §-ban kifejezetten előremutatóan megjelenik a kiutasítás tilalma is
bizonyos esetekben. Lásd még: Auburtin, Victor: Italienisches Fremdenrecht, Göttingen, 1931.
125 Peregriny Géza-Jacobi Roland: Magyar állampolgárság, közösségi illetékesség és idegenrendészet, Budapest,
1930, 24. oldal
126 Az 1930. évi XXVIII. törvény indoklása
127 Peregriny Géza-Jacobi Roland: Magyar állampolgárság, községi illetékesség és idegenrendészet, Budapest,
1930, 37. oldal
128 Peregriny Géza-Jacobi Roland: Magyar állampolgárság, községi illetékesség és idegenrendészet, Budapest,
1930, 99. oldal