Savage Grace - Könyvmolyképző

Valami felkavarodott bennem, mire védekező mozdulattal megragadtama holdkövet. Daniel kissé hátrébb húzódott.– Segít valamennyit? – kérdezte. Forró lehelete kellemesen simogattaa hajamat. Újra megborzongtam, mintha megcsiklandoztákvolna a nyakamat és a fejbőrömet. Még szorosabban markoltam afüggőt, és hagytam, hogy a szinte forró, lüktető kő testembe sugározzanyugtató erejét.– Igen – mondtam, de azt nem említettem, hogy mostanábanmintha többet kellene használnom, mint vérfarkas létem első hónapjaiban.Nem akartam, hogy aggódjon.– Remek – felelte. – Jó lett volna, ha nekem is van már az elsőpillanattól kezdve holdkövem, mint neked. – Daniel keze lecsúszotta vállamról, és hátrébb lépett. Teste melegét is magával vitte.– Vajon akkor meg tudtam volna állni még az első alkalom előtt,hogy ne változzak farkassá…? – Hangja elhalkult, jól tudtam, miért.Az az éjszaka volt az oka annak a sok fájdalomnak, amely azélete – sőt, az életünk – része lett.Megmozdultam a padon, hogy rá tudjak nézni. Csapzott, szőkehaját meglebbentette a márciusi szél, barna szeme olyan volt, mintegy mély tó.– Meg tudsz valaha is bocsátani magadnak azért, ami akkor éjjeltörtént?Daniel kabátjának a zsebébe dugta a kezét.– Majd ha a bátyád megbocsát.Beharaptam az ajkam. Ahhoz először is az kellett, hogy egyáltalánmegtaláljuk Jude-ot. Ennek valószínűsége távolléte mindenegyes hetével folyamatosan csökkent.– Úgy kell lennie. Legalábbis előbb vagy utóbb. Nem? – Apamondta egyszer, hogy az, aki nem tud megbocsátani, maga is• 20 •