Savage Grace - Könyvmolyképző

A farkas két lépést tett a szurdok széle felé, és ismét kíváncsianfordította oldalra a fejét. Vajon felismer még? Lassan reménykednikezdtem, és mozdulatlanul álltam, hogy el ne riasszam. Esküdnimertem volna, hogy az üvöltések után a sötét erdőben beállt némacsöndben még a szíve dobogását is hallottam.Csak egyetlen szív dobogását, nem kettőét, mint a többi vérfarkasnál.Még mindig nem értettem, mit is jelent mindez. Még mindignem tudtam, mi is lett Danielből.Egy pillanatra úgy látszott, mintha Daniel, a farkas át akarnáugrani a szurdokot, hogy eljusson hozzám: a hátsó lábára helyeztea testsúlyát.– Gyere – intettem oda neki. – Kérlek, Daniel! – mondtam halkan.– Szükségem van rád. Szükségünk van egymásra.De a farkas mintha megrémült volna a nevét hallva. Elfordítottaa pillantását, és elfordult tőlem, mire a szívem a torkomba ugrottrémületemben.– Ne! – kiáltottam, és úgy nyújtottam ki felé a kezem, minthael tudnám érni, meg tudnám ragadni, meg tudnám akadályozni,hogy beugorjon a fák közé, messzebbre, mint amennyire valaha isbemerészkedtünk.Egy fél pillanatig arra gondoltam, hogy követem, átugrom a szurdokon,még ha nem is érek át egyben. Bármit, csak újra a közelébenlehessek. De, ahogy elengedtem a törzset, amire eddig támaszkodtam,a bokám végül megadta magát, és a fa tövébe rogytam.A térdemet a mellkasomhoz vontam, és hallgattam, mikor kezdődikújra az erdő számomra elérhetetlen részében az üvöltés. De miközbena szívverésemet számoltam, és múltak a percek, nem hallottamsemmilyen hangot. Hihetetlen kimerültség kerített hatalmába.• 17 •