A wagneriánus WolfA rajongóLászló FerencWagner zseniális, s egyszersmind egzaltálthívének dalaiból és Wagner-operákra írtparafrázisaiból állította össze közös, június17-i koncertje programját a két kiválóművész, Virágh Emese és WiedemannBernadett. A hangverseny, amelyen azemlítetteken túl Wagner Wesendonck-dalaiis megszólalnak majd, alkalmasint jócskánárnyalni fogja a felettébb elnagyolt képet,amit a hazai koncertlátogató Hugo Wolfróleleddig alkothatott.Virágh Emese„December kilencedikén, csütörtökön féltizenegykor láttam másodszorra RichardWagnert a Hotel Imperialban, ahol egyfélórán át ácsorogtam a jöttére várva.(Tudtam, hogy aznap vezényelni fogja aLohengrin utolsó próbáját.) Végre megláttama mestert a második emelet felőlközeledni, s még a távolból mély tisztelettelköszöntöttem, amit ő roppant barátságosanviszonzott. Ahogy a kijárathoz közeledett,én előreszaladtam, s kitártam előtte azajtót, mire ő néhány másodpercig rajtamtartotta a tekintetét, majd elindult az Operafelé. Én erre rohanni kezdtem, ahogy csakbírtam, és sikerült is megelőznöm RichardWagner bérkocsiját. <strong>Az</strong> Opera előtt aztánújra köszöntöttem őt, majd ki akartam nyitniszámára a kocsi ajtaját, de az nem nyílt, svégül a kocsis nyitotta ki helyettem. Wagnermondott valamit a kocsisnak, azt hiszem,hogy rólam. A nyomában haladva beakartam menni az Operába, de oda márnem engedtek be utána.”<strong>Az</strong> alig tizenöt éves Hugo Wolf jegyeztele ekképpen találkozását az 1875-benBécsben vendégszereplő, s első látásra „legyőzhetetlenvonzalmat” ébresztő Wagnerrel,mely oly meghatározó élményt jelentetta stájer (ma szlovéniai) Windischgrätzbőlelszármazott, s jószerével csak a zene irántérdeklődő kiskamasz számára. Hát még,amikor pár nappal később végre valahárasikerült beszédbe elegyednie bálványával,aki ugyan elhárította magától a lehetőséget,hogy Wolf zsengéit meghallgassa ésvéleményt mondjon róluk („Ich verstehegar nichts von der Musik” – azaz a mesterzenei hozzá nem értéssel mentegetőzött),ám felettébb jóindulatúnak mutatkozott:„Amikor elmondtam a mesternek, hogy aklasszikusokat tekintem mintáimnak, ő aztfelelte: „Helyes, helyes. Senki sem lehet egycsapásra eredeti.” Nevetett és hozzátettemég: „Sok boldogságot kívánok a pályafutásához,kedves barátom. Dolgozzon állhatatosan,és ha majd visszatérek Bécsbe,bemutathatja nekem a kompozícióit.”30
Hugo Wolf soha többé nem találkozottWagnerrel (később már mindössze csaka kordiális modorú apósig, Liszt Ferencigjutott), azonban a fi atalkori emlék, stermészetesen Wagner műveinek hatásaegész életén végigkísérte a tragikus sorsúkomponistát, s még legutolsó befejezettszerzeményeiben, az 1897-es HáromMichelangelo-dalban is felbukkanA nürnbergi mesterdalnokok és a Trisztánés Izolda egy-egy motívuma.Kóros depressziója, botrányosan nehéztermészete, valamint fi atalon beszerzettszifi liszének gyilkos rombolása egyarántjócskán megnehezítette Hugo Wolfpályafutását. Mindazonáltal harmadfélszázdalával még így, alig 43 esztendőt megélveis sikerült megújítania a Lied műfaját:lélekelemző mélységekig hatolva, páratlandrámaisággal és intenzitással.A két daloskönyv, a spanyol (1889–90) és akétrészes olasz (1890–91, illetve 1896), s aGoethe, Mörike és mások költeményeire írtdalok garmadája a későromantika, s talána teljes német dalirodalom legnagyobbmesterévé avatták Wolfot. Önnön zenetörténetijelentőségével maga is tisztábanvolt: „Ha meghallod ezt a dalt, már csakegyet akarsz – meghalni” – írta egyik frissenelkészült kompozíciójáról (Fussreise), shasonlóan kedvező véleményt formált többiszerzeményéről is.Se veled, se nélküledMathilde, a Richard Wagnert áhítatosnagyvonalúsággal patronáló zürichiselyemkereskedő, Otto Wesendonckfelesége az 1850-es években kerültközel Wagner szívéhez, s érzelmekbengazdag kapcsolatuk vélhetőleg többvolt puszta plátói vonzalomnál. 1858-ban a zeneszerző első felesége, Minnaelfogta Wagner egyik – a defenzívábaszorult férj szerint „közönségesenfélreértelmezett” – levelét, s az enneknyomában támadt patália végett vetettRichard és Mathilde viszonyának.Mindazonáltal a Mathilde patetikusansóvárgó költeményeire írott, ötrészesdalciklus, a Wesendonck-dalok, amit1857 novembere és 1858 májusa közöttkomponált a párhuzamosan a Trisztánés Izolda partitúráján dolgozó Wagner,máig kapcsolatuk romolhatatlangyümölcsének tekinthető.Wiedemann BernadettCsakhogy amíg Wagnert, Lisztet, s perszeönmagát a zseniknek méltán kijáró tisztelettelemlegette, Wolf másokkal szemben aWiener Salonblatt kritikusaként mellőzte afölösleges udvariaskodást. KülönösképpenJohannes Brahmsra zúdította mérgét, akiannak idején nem tanúsított a Wagneréhezmérhető baráti kedvességet az őt isfelkereső ifjú Wolf iránt. Brahms ilyesformánmint a „gondolatok nélküli komponálásművészetének legméltóbb képviselője”kapott sűrűn ismétlődő korholásokat azepébe mártott tollú Wolftól, aki másokrólnyilatkozva szintúgy nem tanúsított különösebbtapintatot. Nem csodálnivaló hát,hogy alig páréves kritikusi működése soránBécs zenei életének megannyi tekintélyesfi guráját haragította magára, s hogy szimfonikuskölteménye, a Penthesilea, valamintoperája, az Alarcón Háromszögletű kalapcímű munkáján alapuló A kormányzónem talált sem nagynevű előadókra, semrokonszenvező fogadtatásra e körben.1896-ban Mannheimben bemutatottvígoperájának bukása alighanem jelentősmértékben hozzájárult Hugo Wolf tragikusösszeroppanásához, aki nem kívántabeérni dalköltői hírnevével, s Wagnernyomdokában az opera terén is érvényesülnikívánt. Legalábbis ezt látszik igazolnia tény, hogy a komponista elméjénekelborulását éppenséggel ama tévképzetjelezte környezete számára, mely szerintMahler helyett ő lett a bécsi udvari operaúj igazgatója. „Én vagyok az Operaházigazgatója!” – állított be 1897 őszén azegyik vezető operaénekes otthonába, sigen rossz néven vette a meglepődést ésa riadalmat, amit kijelentése, s máris készterveinek ismertetése kiváltott. Életénekutolsó fél évtizedét elmegyógyintézetekben,s hasonló asylumokban töltötte, tisztultabbpillanataiban második operájánakpartitúráján dolgozott, ám a két évtizedenát szervezetében hurcolt szifi lisz már nemhagyott számára időt, s 1903-ban elhunyt.<strong>Az</strong> utolsó időkben a szélütött férfi már nemismerte fel barátait, s még magát sem tudtabizonyossággal azonosítani a zseniáliszeneszerzővel. Mint feljegyezték, egy ízbenígy sóhajtott fel: „Igen, bárcsak én lennékHugo Wolf!” •2009. június 17. 19:30Üvegterem„A wagneriánus Wolf” –Wiedemann Bernadett és VirághEmese hangversenyeWolf: Három dal a spanyoldaloskönyvből: SchmerzlicheWonnen; Alle gingen, Herz, zurRuh; Weint nicht, ihr AugenWolf–Wagner: Walkür-parafrázisWolf–Wagner: A nürnbergimesterdalnokok-parafrázis(magyarországi bemutató)Wagner: Wesendonck-dalok31