A Frankfurti Rádió Szimfonikus ZenekaraÖrömóda szövegnélkülKovács SándorKedves zenebarát, kíváncsi Ön Bartók Bélaegyetlen dodekafón melódiát tartalmazóművére? Beethoven tizedikjére? Ha igen,ott a helye a Frankfurti Rádió Szimfonikuszenekarának május 22-i hangversenyén aMűvészetek Palotájában. A koncert elejénmég a 82-es számon lajtsromozott C-dúrMedvével is találkozhat…Ötvenedik életéve felé járt Joseph Haydn,amikor nevét szárnyra kapta a világhír.Addig jobbára csak a bécsi muzsikusokés a bécsi arisztokrácia tudott róla, hogyEsterházy Miklósnál kivételes tehetségűmuzsikus szolgál, néhány műve hangzott el– kivételképp – Párizsban vagy jelent megfrancia kiadónál. 1780-as évtized azonbanáttörést hozott: a párizsi, londoni kiadókimmár versenyeztek azért, hogy új szerzeményeitközreadják. S bár a komponistaannak idején aláírt egy kötelezvényt, melyszerint minden alkotásával csakis ura ésparancsolója rendelkezhet, az okos Miklósszemet hunyt a szaporodó üzletek felett,18
pontosan tudta, hogy muzsikusának sikereiaz ő fényét is ragyogóbbá teszik.Akkor sem tiltakozott, amikor d’Ogny grófkérte fel Haydnt hat szimfónia komponálásáraa párizsi La Loge Olympiquehangversenysorozatához. Haydn tehátmegírta a hat darabot (1786-ban fejezte bea sorozatot), de elutazni bemutatójukra márnem mert. Nyilván úgy vélte, a kényúr eztnem nézné jó szemmel. Viszont alaposantájékozódott a párizsi viszonyokról. Tudta,hogy a zenekar jóval nagyobb az akkoribanszokásosnál, hatvan tagot számlál, skülönösen erős a basszus – egyes forrásoktíz bőgősről tudósítanak –, amit aztán kiis használt, elsősorban a C-dúr szimfóniában,amely annak idején utolsókénthangzott el a hat kompozíció közül. Ezértragadt rá szinte azonnal a Medve név: aszonátaformájú záró (negyedik) tételnekmár a kezdete mulatságosan „brummog”,a dudabasszus-szerű effektus a kidolgozásiszakasz elején pedig még erőteljesebb. Akorabeli közönség az ilyen vicceket hangosderültséggel fogadta, úgy viselkedtek,ahogy manapság jazz-koncertekenszokás, azonnal megtapsolták a tetszetősebbfordulatokat. (Erről többek köztElső vagy második?Bartók 1939-ben Amszterdambanbemutatott Hegedűversenyénekelnevezésével kissé bajban van azenetudomány. Ez ugyanis a komponistamásodik műve a hegedűversenyműfajában. <strong>Az</strong> elsőt még fi atalon,1907-ben vetette papírra, a hangszereléstpedig 1908 februárjában fejeztebe. A darabot Bartók akkori szerelmének,a Hubay-növendék Geyer Stefi nekszánta, aki azonban visszautasítottaa közeledést. Válaszul az elkeseredettzeneszerző megtagadta művét: apoétikus első tétel Két arckép címűdarabjába mentette át Egy ideáliscímmel. Utóbb ugyan igazi barátságalakult ki Bartók és a hegedűművésznőközött (Stefi és férje vendégül is láttaSvájcban a Bartók házaspárt), a kompozícióteljes egészében azonban csak1958-ban hangozhatott el nyilvánoshangversenyen Hegedűverseny opusposthumum megjelöléssel, amikor máregyikük sem élt. A mai gyakorlatbanazonban néha I. hegedűversenyneknevezik.Mozart tudósít egy apjának címzett párizsibeszámolójában.) Már önmagában az atény, hogy a publikum nevet adott egy-egyszimfóniának, jelzi annak különlegesnépszerűségét: Haydn párizsi sorozatábólmég a g-moll (Tyúk) és a B-dúr (Királynő)kapott ilyen epiteton ornanst, az utóbbiazért mert lassútételét Marie Antoinettekülönösen kedvesnek találta. <strong>Az</strong> óriási sikerután Haydntól természetesen azonnal újsorozatot kértek, el is kezdte becsülettel. Atörténelem azonban közbeszólt. 1789-ben apárizsiakat nem szimfóniák hozták lázba…Bartók Béla 1937–38-ban komponáltaHegedűversenyét Székely Zoltán felkérésére.A tehetséges fi atal hegedűsnek márkorábban ajánlott művet, a 2. rapszódiát.Amikor Székely felvetette egy versenyműötletét, Bartók azonnal igyekezett tájékozódni,milyen hegedűversenyeket alkottak jeleskortársai. Noha kvartettjei és rapszódiái bizonyítják,hogy igen jól értett a vonósokhoz,fel akarta mérni, a virtuozitásnak milyen újlehetőségeit fedezték fel azok a szerzők,akiket nagyra tartott, az Universal kiadótólbetekintésre megkérte például Szymanowszkiés Berg Hegedűversenyét. Elsősorbanaz utóbbi, Berg utolsó befejezett műveragadta meg, igaz, nem a hegedűtechnikaiújításait, hanem azt tartotta érdekesnek,hogy egy szigorúan dodekafón darabbanBerg a schönbergi ortodox tant félretévemilyen romantikus-tonális részleteketkomponált. Bizonyos értelemben ő ennekellentétét alkotta meg: egy alapvetően tonális,H-dúrban kezdődő műbe fűzött olyantémát, amelyben mind a tizenkét hangmegszólal. A szonáta szerkezetű tételbenez a melléktéma, amely rögtön tükörfordításbanis elhangzik. Székely emlékezeteszerint Bartók büszke volt rá, hogy mégezt a melódiát is sikerült úgy kialakítania,hogy tonális érzetet keltsen. A főtéma – ezis érdekesség – határozottan verbunkosízű. Tanulóéveiben Bartókra erősen hatotta verbunkos, amikor azonban elkezdettigazi parasztdalt gyűjteni, elfordult tőle.(Idősebb korában azonban, úgy tűnik,megint felfedezte, hiszen a 3. zongoraversenyfőtémája sem áll nagyon távol ettőla világtól.) A hegedűverseny harmadiktétele pedig voltaképpen az első variációja:minden fontosabb témát visszaidéz, atizenkéthangút is. A poétikus lassúmindenekelőtt arról a kötődésről árulkodik,amely Bartókot Beethoven művészetéhezfűzte. Bár semmiféle idézet nincs benne, ahangulat, a hangvétel olyan, mint Beethovenhegedűversények lassútételéé.Beethoven tizedikje – rögtön a bemutatóután elterjedt ez a mondás JohannesBrahms I. (c-moll) szimfóniájáról. Nemalaptalanul. Beethoven, majd Schubert,Mendelssohn és Schumann halála utánévekig-évtizedekig kevés jelentős zenekariszimfónia született, a leghíresebb komponisták,például Liszt is, inkább a szimfonikusköltemény műfaját választották, vagyis aköltői programot követő zenét. Brahmsotez sohasem vonzotta. 1860-ban még egyproklamációt is aláírt, amelyben négymuzsikus, köztük Joachim József, a magyarszármazású hegedűs az új zene emesajnálatos „eltévelyedése” ellen tiltakozott.Igazi szimfónia alkotására azonbannehezen szánta rá magát. Noha viszonylagkorán (huszonévesen) feljegyzett vázlatokat,csak akkor kezdett bele ezek végsőkidolgozásába, amikor 1875-ben a Simrockkiadóval kötött szerződést, s a kiadóhatározottan ösztönözte egy nagyszabásúmű alkotására.A c-moll szimfónia éppen abban azévben, 1876-ban hangozhatott el először,amikor megnyitották Wagner színházátBayreuthban. Brahms ekkor 43 éves volt. Apremier közönségét mindjárt a hallatlanulenergikus kezdet lenyűgözhette. A tételfolytatását, majd a szokásos lassút és aszelíden tréfás-táncos harmadikat azonbantöbbé-kevésbé hagyományosnak vélhették.<strong>Az</strong> igazi meglepetést a fi nale okozhatta:hosszas előkészítés után itt ugyanismegszületik az a szívet-lelket melengető,azonnal mélyen az emlékezetbe vésődő„nagy dallam”, amely a beethoveni Örömódánakkórus és szólisták, azaz „szavak”nélkül is méltó párja. •2009. május 22. 19:30Bartók Béla Nemzeti HangversenyteremA Frankfurti Rádió SzimfonikusZenekara hangversenyeHaydn: C-dúr („A medve”) szimfónia,Hob. I:82Bartók: HegedűversenyBrahms: I. (c-moll) szimfónia, op. 68Km.: Christian Tetzlaff (hegedű)Vez.: Paavo Järvi19
Change language