H. Vörös MártaigazgatóKörmendi Kulturális Központ,Múzeum és KönyvtárCsalogatóTavaszodik. Madárdallal kezdődnek a napok, jönnek a virágillatú nappalok, abalzsamos esték. Egyre többet szeretnénk kint lenni a szabadban, együtölteni az időnket a barátainkkal, mindazokkal az emberekkel, akik fontosakszámunkra. Ehhez persze kell az is, hogy olyan körülmények közö tehessükezt, ahol jól érezzük magunkat. Kell a rendeze terep, a gondozo kert, némiétel, ital és az is, hogy szóljon a zene, ha pedig még tánc is van, akkor teljesnekérezzük az életünket!Az Európa Napok erről szól.Egészen pontosan arról, hogy először közösen rendezgetjük a környezetünket,virágot adunk a világnak, amikor invitálunk mindenkit a virágpiacra,hogy a növényeket - amelyekben aztán nyáron át gyönyörködünk - együültessük el. Aztán folytatjuk a munkát együ , hogy a majálisra rend legyen aVárkertben is.Az elvégze munka örömét közösen ünnepeljük két álló napig a TáncVilágnapja alkalmából népi és modern táncokkal, ahol nemcsak mint nézőkveszünk részt, hanem magunk is táncra perdülünk.Aztán ki-ki dolgozik egy picit, a diákok iskolába mennek. A gimnáziumbavendégek érkeznek, megnézik, hogy miért jó kölcseysnek lenni, elmondják,hogy náluk Németországban, Hollandiában, Szlovéniában milyen a tanoda.Picit előre hozzuk az Anyák Napját, köszöntünk minden anyukát ésnagymamát, valamint hozzátartozóikat, színes műsorcsokrot nyújtanak átpicik és nagyok, hiszen ez az ünnep mindegyikünknek nagyon fontos.Fúvósok zenéjétől lesz hangos a mi terünk, de nem csak e mellé esik jól a városborát kortyolgatni.Megmutatjuk egymásnak, hogy saját országunkban, városainkban mit jelentaz önkéntesség, miközben külföldi fiatalok hazaiakkal összefogva viszikkirándulni segítséggel élő társaikat.Testvérvárosaink képviselőinek ízelítőt adunk az olyan nagyon divatosretróból, amit vélhetően mi magunk is kitörő lelkesedéssel fogadunk.Aztán ránk nyitja ajtaját a május, várjuk a zenés ébresztőt, a majálisonpróbára tesszük szerencsénket, elbódulunk picit a körhinta kosarában ülve,hogy aztán délután – immár magunk közö – visszapillantsunk a múltba.Ismerősként tekintünk kerámiákra, nosztalgiázunk a cipőgyárban készültutolsó fotók közö , és picit szomorúan emlékezünk arra az időre, amikor mégnem volt legenda a határsáv.Néhány napra Körmendre költözik a „fél világ”, hogy közösen várjuk májusnakhavát. A végén pedig méltóképpen búcsúzunk az együ töltö hat naptól,hogy hazafelé, ha felnézünk azt lássuk: „tele van a sötét égbolt ragyogócsillaggal”. Ugyanazokkal, amelyek esténként feltűnnek Fürstenfeld,Kranenburg, Ubbergen, Groesberg és Muraszombat fele is.Mi pedig valamennyien tudjuk:Körmend – ahol minden időben, mindig jó együ lenni!4K<strong>Ö</strong>RMEND – 2013. ÁPRILIS 26 - MÁJUS 1.EurópaiBizottságEurópaa polgárokértEurópai UnióEurópai Bizottság5
apropóTestvérvárosokFürstenfeld Groesbeek Kranenburg Ubbergen MuraszombatA nyugat-dunántúli kisváros, Körmend kiterjedt testvérvárosi együ működéseinekgyökerei 1964-ig nyúlnak vissza. Ekkor kötö ék az első megállapodást aszomszédos ország, Ausztria hasonló ado ságú városával, Fürstenfelddel. Akulturális értékeket képviselő csoportok együ működése azóta is töretlen.A rendszerváltás után Körmend lehetőségei is megnő ek, kiterjedt nemzetközikapcsolatokat építhete . Az európai kitekintés és kapcsolatépítés eredménye,hogy 2001-ben születe megállapodás Körmend, a németországi Kranenburg,valamint a hollandiai Groesbeek és Ubbergen városa közö .Az ebből az alkalomból aláírt Oklevél tanúsága szerint a fen városok„önkormányzatának vezetősége elhatározta – mint európai szabad polgárok –,hogy testvérvárosi kapcsolatot létesítenek egymással.A cél az, hogy ösztönözzék az önkormányzatok lakóinak bará kapcsolatát. Azegymással tarto beszélgetések és az ismeretek kicserélése, a helyi demokráciaösztönzésére és a gazdasági életre irányulva elősegí k, hogy ennek a célnak kézzelfogható tartalma legyen.”A kölcsönös bará találkozók minden esetben rendkívüli sikereket hoztak, egyremélyülő és hatékony együ működés jö létre a polgári csoportok közö .A 2012-es év egy újabb, régebben gyökerező kulturális kapcsolat eredményéthozta. Az elmúlt év júliusában testvérvárosi szerződést írtak alá Körmend és aszlovéniai Muraszombat képviselői, hivatalosan is megkezdve az együgondolkodást és munkálkodást.Ez az öt város küldi el hozzánk most delegációit, iskolai és művésze csoportjait,hogy az együ töltö hat nap ala még jobban megismerjük egymást, mélyüljeneka barátságok. Ez alkalommal Körmend felvállalta azt a szerepet is, hogy jó házigazdamódjára megismerte egymással vendégeit, bízva abban, hogy a jövőben isgyümölcsöző kapcsolatok alakuljanak ki.A barátság jegyében ültetnek együ virágot a kastély elő körforgalomban,takarítanak a Várkertben, tesznek látogatást a gimnáziumban, de zenélnek,táncolnak is a város szívében. A programok teljesen nyilvánosak, örülnénk, haazokon minél többen együ lennénk! Jöjjenek, készüljünk fel együ a májusfogadására!6TESTVÉRVÁROSOK7