Itt - Könyvmolyképző

Az egyik oldaláról fehér festékpikkelyek csüngtek. Több hasonlókaró is hevert a pince padlóján.– Szegény öreg néni – sajnálkozott Rowan. – Biztosan ezeket cipelte,amikor elesett a lépcsőn!Jade ránézett Kestrelre. Az mérgesen villogtatta aranyló szemét.Ritkán értettek egyet, de ha a tesójuk ellen fordulhattak…!– Rowan! – oktatta ki Kestrel tagoltan. – A nénit átdöfték egy karóval!– Jaj, nem…!– De igen – erősítette meg Jade. – Valaki megölte. Valaki, aki tudta,hogy a néni vámpír.Rowan a fejét rázta. – De hát ki tudhatta volna…?– Hát… – tanakodott Jade. – Egy másik vámpír!– Vagy egy vámpírvadász – találgatott Kestrel.Rowan döbbenten nézett rá. – Azok nem léteznek! Csak a mesékben,hogy a gyerekeket ijesztgessék! Vagy nem…?Kestrel vállat vont, de aranyfényű szeme elsötétült.Jade-et kellemetlenül érte a váltás. A szabadság, amit az úton érzett,a békesség, amit a nappaliban – és most ez…! Hirtelen üresnekés szörnyen magányosnak érezte magát.Rowan gondolataiba merülve ült a lépcsőn; még ahhoz is túl fáradtvolt, hogy félresimítson egy, a homlokába hulló hajtincset.– Lehet, hogy nem kellett volna idehoznom benneteket – jegyeztemeg halkan. – Lehet, hogy itt rosszabb.Nem mondta, de húga érezte a következő gondolatát: „Lehet,hogy vissza kellene mennünk!”– Annál semmi sem lehet rosszabb! – tiltakozott hevesen Jade. –És én inkább meghalok, mint hogy visszamenjek oda! – Ezt komolyangondolta. Menjen vissza, és várjon tovább a férfiakra? Vissza azelőre elrendezett házassághoz, a számtalan korlátozás közé? Vissza• 28 •