Itt - Könyvmolyképző

Rowan és Kestrel is megálltak, de az ő arcukról nem az öröm sugárzott.Amit Rowan arca tükrözött, azt csak egy hajszál választottael az irtózattól.– Ez egy romhalmaz! – nyögte. – Nézd meg a pajtát: teljesen lemállottróla a festék! A fényképeken ez nem látszott!– És a veranda?! – szólalt meg egyetértéssel Kestrel. – Esik szétdarabokra! Bármelyik pillanatban összedőlhet!– Lesz meló…! – suttogta Rowan. – Rengeteg munkába kerül,amíg rendbe hozzuk ezt a házat…!– A pénzről nem is beszélve! – tette hozzá Kestrel.Jade hűvösen pillantott rájuk. – Miért kellene ezt rendbe hozni?Nekem tetszik! Nem olyan, mint a többi!Felsőbbsége fölényes tudatával felkapta a bőröndjét, és elindulta bekötőúton. A birtokot roskadozó, sok helyen már bedőlt kerítésvette körül. A kapu is életveszélyesnek látszott. Az elgazosodott ösvénymögött egy halom fehér karó hevert – mintha valaki azt terveztevolna, hogy megjavítja a kerítést, de aztán soha nem került rásor. Jade letette a bőröndöt meg a macskakosarat, és belökte a kaput.Meglepetésére az azonnal kinyílt.– Látjátok? Lehet, hogy lepusztultnak látszik, de minden működik…!– Nem tudta befejezni a mondatot, mert rádőlt a kapu.– Na jó, ha nem is működik, de legalább a miénk! – visszakozott,miközben kihúzták a kapu alól.– Nem, ez Opal nénié! – javította ki Kestrel.Rowan hátrasimította a haját, és csak annyit mondott: – Menjünk!A verandára vezető lépcső egyik foka hiányzott, s a padlózat ismeglehetősen hiányos volt. Jade királynői méltósággal kerülgette aréseket. Amikor rádőlt a kapu, megütötte a sípcsontját, és mivel a• 22 •