1. sz. - József Attila Megyei és Városi Könyvtár - Tatabánya

Langó Péter 95 Honfoglaláskorsa nem igazolható. A hasonló tálak ábrázolásaival összevetve nem lehet eldönteni, hogyaz ötvös ebben az esetben tényleg ezt a szokást akarta-e hangsúlyozni, vagy csak azutókor magyarázta bele a meg-megszakadó sörénybe mindezt.b) A ló farkának befonása. A művelet kapcsolatát a korai magyarsággal még NémethGyula vetette fel,70 majd László Gyula és Györffy György is elfogadta azt.71László Gyula a Szent György-szobron látható hasonló jelenség alapján feltételezte aszokás folyamatos meglétét a középkori magyar kultúrában. A lófarok díszítésére, befonásárautaló konkrét régészeti lelet azonban nem maradhatott fenn, és az írott forrásoksem említik ezt a gyakorlatot a magyarokkal kapcsolatban. A sörény és a lófarokbefonása olyan általánosan elterjedt szokás volt a korban, amely megtalálható volt aszászánidáknál, a sztyeppei népeknél, a szeldzsukoknál ugyanúgy, mint a bizánci hagyományban,vagy Nyugat-Európa középkori lovagi kultúrájában. (5. kép, 7. kép.)Ezek a sok esetben egymástól független, paralel jelenségek nem igazolják a tál magyareredetét. Meg kell azonban jegyezni, hogy a két szalehardi tálon, valamint a Muzsibantalált páncélos lovast ábrázoló emléken is jól látható, hogy a ló farka és sörénye nincssem befonva, sem díszítve. (2-4. kép.)c) A farhám mintázata. A tálon szereplő farhám mintázatát László Gyula a fentebbemlített, 10. századi tárgyak peremének a díszítésével kapcsolta össze. Kérdés azonban,hogy elfogadhatóak-e az analógiái. A képen a farhám mintázata nem szegélydísz, hanema lószerszámzat vereteit akarja jelölni, s ez nehezen vethető össze más tárgyak -ikonográfiai szempontból jelentéssel nem bíró - szegélydíszeivel.d) A levél alakú csüngők. Szőke Béla hívta fel a figyelmet a farhámon megfigyelhető,levél alakú csüngők Kárpát-medencei párhuzamaira. Révész László gyűjtése nyomántöbb mint 10 ilyen leletet ismerünk a 10. századi magyar sírokból.72 Ezek a leletekazonban elsősorban nem női sírok mellékletei voltak, amint azt Szőke Béla vélte, hanemférfiak mellől kerültek elő.73 Keleten is a férfiakhoz tartozhattak ezek a díszek,amire a Muzsiban talált tál harcosának lószerszámzata is utal. Ezen az ezüstedényen -hasonlóan az utemilszki tálhoz - a lovas farhámját és szügyelőjét levél alakú veretekdíszítik. A lószerszámveretek keleti analógiái nem támasztják alá Szőke azon érvétsem, hogy ezek a veretek Perm környékére lokalizálhatók. Hasonló emlékek gazdagsorozatát mutatta be R. S. Orlov, aki a besenyőkhöz és a torkokhoz kötötte azokat,74 sa keltezésükkel kapcsolatban a 10. század végét és a 11. századot javasolta. EgyPreszlavból előkerült veret alapján a kérdéskört újabban St. Witljanov tekintette át,75 svéleménye szerint a verettípus széles körben elterjedt a 10. századra. Witljanov a korabeliábrázolások alapján a díszítmények származási helyét a Minuszinszki-medence területérehelyezte, és a türk népekhez kötötte. A verettípus a Tang-kori Kínában, Szibériában76és - amint arra D. I. Blifeld kutatásai is rámutattak a sesztovici lelőhely kapcsán- a 10-11. századi druzsinatemetők sírjaiban is előfordult.77 A tálon ábrázolt levélalakú veretek alapján nem lehet tehát sem a tál készítésére vonatkozó pontosabb kronológiát,sem a tál készítőjének etnikai hátterét megállapítani.Hasonló, levél alakú csüngős veret a Semanovszkij Múzeumban őrzött egyik tálonvolt, ahol két keskeny levél alakú veret díszíti a farhámot. Ezen az emléken azonbannem egy solymász, hanem egy fegyveres lovas látható. Minden bizonnyal a veretformaábrázolása is közrejátszott a Muzsi lelőhelyről származó tál magyar eredeztetésében. Averet alapján, a fentebbi érvek figyelembevételével azonban kétséges ennek a tálnakkorai magyar készítményként való interpretációja.