A FŐNIX ÉBREDÉSE

Eronis király szótlanul várt. Nem volt egyedül, balján ott állt Lucius és Scoron, jobbjánelsőszülött fia, Domer és a tünde Aramir, mögötte pedig az udvari mágusok egyike, Timothis.Lucius és a herceg felfigyelt a király merev tartására, és furcsállották hallgatását is, de egyiket semtudták mire vélni.Egy őr lépett be, és megállt szemben az ajtóban.Az uralkodó erre sem reagált, mire Domer előrehajolt apja füléhez.– Apám – szólalt meg halkan a herceg. – Az idegenek az ajtó előtt várnak…Eronis nehézkesen biccentett.– Jöjjenek!– Felség, ha bármi kétség van benned… – kezdte Lucius, mire a király csendre intette.– Szemernyi kétség sincs! Mondtam, hogy jöjjenek!Kinyílt az ajtó, és az idegenek besétáltak. Elöl az őrző, majd a két tünde, mögöttük Steve ésFőnix, hátul Deff. Az őrző büszkén jött, a tündék látható nyugalommal. Steve a királyt fürkészte,Főnix inkább a tündék hátát. Deff pár lépést lemaradt, és egyre komorabb lett – már ha egyáltalánlehetséges fokozni az érzést, amit a palotába érkezése pillanatától a lelkében táplált. Amikor acsapat megállt, Khealnor oldalra lépett, s ahogy illik, bemutatta az érkezőket a királynak. A tündékletérdeltek, és Edvir intett Steve-éknek, hogy ők is tegyék ezt. A két álmodó engedelmeskedett.Aki egyedül állva maradt, az Deff volt.– Ordon Deff lovag – ismételte meg a nevét Khealnor. – Üdvözöld illőképpen a királyt!Deff azonban meg se mozdult. Éles tekintetét az uralkodóra szegezte, Eronis pedigrezzenéstelenül állta a pillantását. A király nem szólt.Kísérete ekkor kezdte sejteni, hogy nem a két idegen miatt volt feszült a teremtett mindenségleghatalmasabb királya. Lucius a lovag arcát fürkészte, Domer viszont nem elégedett meg acsenddel, és trónörökösként előrelépett, hogy tekintélyével és szavával ő is utasítsa a lovagot.– Lovag! – harsant bele a csendbe a herceg erős hangja. – Mordova királya előtt hajtsd megtérded, s ha az nem működik, akkor derekad és fejed!– Működik mindenem, herceg – felelt a lovag. – Legfeljebb recseg egy kicsikét.– Akkor térdre! Deff bólintott.– Térdre ereszkedem előtted mint Mordova trónörököse előtt!És tette, amit mondott. Kardjára támaszkodva letérdelt, fejét pedig oldalra hajtotta meg, Domerirányába.– Basszus, itt valami nagy szar van – súgta tömör véleményét Steve Főnix felé.– Igen, ezt már az úton lehetett érezni – súgta vissza Főnix.– Igen?!– A tiszteletlenséged kardodba kerülhet – mennydörögte Domer, aki a lovag tettére előszörelvörösödött, majd éktelen haragra gyulladt.Khealnor oldalt állva kardja markolatára tette a kezét. Csak a parancsot várta, hogylefegyverezhesse a lovagot. Az őrző most már örült az események ilyetén alakulásának. Lenézte akóbor lovagot, aki számára egyszerre testesítette meg mindazt, amit kívánt s amit megvetett, alovagi címet, de egyszersmind a király szolgálatának elhagyását.– Herceg – felelte keserűen mosolyogva Deff. – A kard nem az enyém. Én vagyok a kardomé.Domer már-már megindult a lovag felé, s kihúzta volna kardját, amikor apja érintését érezte a