A FŐNIX ÉBREDÉSE

– Ahogy… óhajtod, bátyám – nyögte.– Rendben – mosolygott a király. – Akkor ez így jó is lesz.– Gyerünk, öcsém! – fordította Domer Verast az ajtó felé. – Van mit megbeszélnünk!– Igen…– Jut eszembe – mondta hirtelen Eronis. – A vacsorán áldomást iszunk Meldiana vőlegényére,Goranra, hiszen holnap útnak indul Revenzába. Ott akarlak látni benneteket.– Ott leszünk – ígérte a trónörökös herceg. – Mindketten,– Úgy jó. Örülök, hogy ez ilyen szépen megoldódott. Kis botlás volt csak. – A királymegkönnyebbülve sóhajtott fel. – Akkor hát jöhetnek az államügyek…A kis csapat türelmesen várt egy ideig. Legelébb Steve unta el, és nekidőlt egymárványoszlopnak, ami rosszalló pillantásokat váltott ki a tündékből és az őrzőből is. Egyedül Deffvigyorgott rajta. A lovag egy idő után (teljesen tiszteletlenül) a kardja hegyével karistolni kezdte aterem díszes mozaikpadlóját. Főnix is megunta a középen álldogálást, és félig oldalra fordulva afalak freskóit nézegette. A stílus leginkább a quattrocento festményeire emlékeztette, az alakokátlátszó merevsége Fra Angelicót idézte, a térszerkesztés azonban már oldottabb volt, lágyabb,mintha csak Massiacco lett volna vagy a cinquecento művészei, csupán lépésnyire Leonardótól.Főnixnek eszébe jutott firenzei útja. Két éve jártak ott Violetával. Gyönyörű város gyönyörűépületekkel és festményekkel. És teli áruházakkal.Khealnor egyre idegesebb lett. Tartott attól, hogy Deff gondot okozhat, és fogalma sem volt róla,hogy ezt milyen módon előzhetné meg, hacsak nem azzal, hogy leüti a lovag két kezét, esetleg afejét. Szólni nem szólhatott, mert tudta, hogy Deff csak a provokációra vár. Csupasz kardja akezében mindennél ékesebb bizonyítéka volt ennek, pláne, hogy hegyét a padlón húzogatta.Khealnor most átkozta a szabályt, amely szerint mordovai lovagoktól és tündéktől semmilyenkörülmények között sem kobozhatók el a fegyvereik a kapuknál. Igaz, amúgy sem adnák átjószántukból. Így hát Deffnél ott volt a kardja és a tőre, a tündéknél még íj is, ráadásul Elesztrielhátán egy díszes bőrtokban feltehetően szintén íj és nyílvesszők lapultak. Egy kisebb csapatotlevágnának.A két tünde azonban rezzenéstelenül állt. Nem szóltak egy szót sem. Testtartásuk lazább lett, denem léptek arrébb, sőt fejüket sem forgatták.Idegtépő volt a várakozás.– Hé, Khealnor – szólította meg Steve az őrzőt. – Te ismered ezt a helyet. Mindig ilyen sokatvárakoztatják az embert?– Mordova királyának akadhatnak fontosabb dolgai is.– Hát, ő volt kíváncsi ránk. Mi idejöttünk, ő viszont ránk se hederít.– Nem beszélhetsz így a királyról.– Nem? Nincs is itt. Hogy beszéljek róla? Ti otthon mindig leborultok, ha kimondjátok a nevét?Az őrző arca elsötétült, és közelebb lépett Steve-hez. Deff felemelte a kardját, és megnézte azélét, mintha csak kicsorbult volna.– Nana! – mondta a lovag. – Semmi hirtelen mozdulat!– Tiszteletlenül beszélt a királyról – méltatlankodott Khealnor.– Tudnád, otthon milyen tiszteletlenül beszélünk mi a vezetőinkről – biccentett Steve.– Nem érdekel, mit teszel otthon s mit nem – emelte fel a hangját Khealnor. – Te pedig, Deff,jobban meggondolhatnád, mivel fenyegetsz egy őrzőt a király palotájában.