A FŐNIX ÉBREDÉSE

Harmadik fejezetMordov városának nagykapuja kelet felé nézett. A hagyomány szerint azért, mert amikor az elsőkirály bejelentette a háború végét és Mordova megalakulását, akkor a felkelő nap felé tartottakardját. Mondták azután azt is, hogy Arthur, aki a városfalakat emeltette, a napot tekintette Artusisten megtestesülésének. A napot, amely nélkül nem létezne élet, s amely minden éjszaka után képesmegújulni. Az uralkodó ezért nyitott a nap felé egy hatalmas kaput, megtisztelve az istent, s örökkéemlékeztetve az embereket arra, hogy ha a várost elhagyják, szívükben merre kell tartaniuk.A gyakorlatiasabb elmék ugyanakkor azt állították, hogy Mordova főbb kapcsolatai mind keletfelé vannak – Nifin, Enobia, Revenza –, ezért aztán a városból kivezető legszélesebb, s legjobbankiépített út is kelet felé vezetett. Így amikor Arthur a legenda szerint a palota fehérmárványpadlójára egy kormos pálcával megrajzolta a leendő kerületeket, akkor a már meglévőleghatalmasabb útra tervezte a leghatalmasabb kaput.Nem tudni hát, mely okból épült Mordov kapuja a felkelő nappal éppen szemben, ez azonbancsaknem négy ezredév után lényegtelennek tűnt. Az őrök, akik a kaputorony magasán távollátólencséikkel figyelték a messzeséget, nem is törődtek vele. Tizenhatan teljesítettek szolgálatot, snekik a méretek csak bosszúságot jelentettek, amikor szelesebb időben a torony egyik sarkából amásik felé kiáltva nem értették egymás szavát. Az őrök lelkiismeretesek voltak, nem számított,hogy a posztjukon még soha senki sem látott támadó hadsereget. Kötelességük volt a városvédelme, tehát ennek megfelelően teljesítették mindennapi feladatukat.Előírásszerűen rótták köreiket, vizslatták a várfalat, és mérték fel a kelet felé haladókat. Atávozókat és érkezőket, akik a két gigászi kőszobor között elhaladtak, nem csupán a kapuőrökellenőrizték, hanem a toronyőrök is figyelemmel kísérték. Ám ameddig a távozókat csak felmérték,addig az érkezőket sasszemekkel és lencséikkel egyaránt alaposan megvizsgálták. Ha bármilyfenyegetőt észleltek volna, egy jelükre bezárul a kapu, és mágikus vezérlésű íjpuskák kelnek életre,míg a királyi sereg teljes vértezetben fel nem vonul a városfal tetejére.Vendoris egyszerű katona volt a király seregében. Hat éve szolgált, társai elismerték, jó voltbirkózásban, ökölvívásban és gerelyhajításban. Ha hazatért falujába, körülzsongták az eladósorbanlévő lányok, sőt néha még az idősebbek is, akiknek férjeik a földeken végeztek kemény munkát.Vendoris szerette a hadsereget, ha kellett, elment a végekre is, hat év alatt harcolt már a Síbaifennsíkrabetörő indiánok s a gran-duriai törpök ellen is, egyszer pedig szembekerült az északinomádokkal, bár abból végül nem lett nagyobb csetepaté.Vendoris gyakran állt őrt a keleti főkapu tetején, és egy cseppet sem bánta ezt a feladatot. Másoktalán unalmasnak találták volna, ő azonban szeretett leskelődni. Benne élt még az a gyermek, akihajdanán összecsavart papiruszokon keresztül kémlelte a szomszédokat, de az a kamasz is, akiéjszakákon át titokban leskelődött a lányok ablakaiban. Vendoris szeretett a távollátó lencsékmögött állni és belebámulni mások életébe úgy, hogy azok mit sem tudnak erről. Kevésizgalmasabb dolgot tudott volna felsorolni.Ezen a reggelen is ott állt a kaputoronyban a lencsék mögött. Két kezével fogta a rézalkotmányt,hogy irányban tartsa egy, a város felé igyekvő család megfigyelése során. A két gyermek szörnyenrossz volt, ha az apjuk másfelé nézett, apró csínyekkel zaklatták az öszvéreket. Az asszony azonbanfelettébb jól nézett ki, széles csípője fölött hatalmas keblek domborodtak, s bár a távolság és alencsék torzító hatása rontott a képen, Vendoris fantáziája mégis meglódult ettől.Mint mindig, most is megszámlálhatatlanul sokan jöttek-mentek a keleti úton, kereskedők,parasztok, katonák. Hivatalos és nem hivatalos ügyek miatt igyekeztek Mordovba, kereskedni,szórakozni akartak. Némelyek hívásra érkeztek, mások unalomból jártak erre. Mordovaiak éskülhoniak, munkát keresők és szerencselovagok.