A FŐNIX ÉBREDÉSE

– Gyermekként azt tanultam apámtól, hogy a jó hadvezért az előrelátás teszi naggyá – mondtaGoran, mintha megsejtette volna, merre kalandoznak Eronis király gondolatai. – Lépéseit sorbantervezi meg, és nem siet. Mindig mérlegel, ám sosem habozik.– A föld növekedése és az álmodók miatt nem lehet tervezni – mondta Eronis.– Revenzában állandó ellenségeskedés zajlik, mint ahogy a határok is könnyedén változnak… azidegenek megérkezése ebben a tekintetben nem sok vizet zavar.– Egyszóval a birtok ügyei az elsők.– Így van, s az ország érdekei jönnek azután. Fordítva nem lehetséges, felség.– Ahhoz pedig nem árt a mordovai segítség. Goran elmosolyodott.– Sokat számít.Eronis király magában felülírta a lovagról kialakított képet.– Ha Mordova segít… hercegnőjének férjén…– …akkor a revenzai báró sem lesz hálátlan, és meglehet, nem csupán a tanácsig jut el.Nagy terv volt, de Revenzában bármi megeshetett. Goran pedig nem elégedett meg a lovagierényekkel. Hogy is mondta? Lépéseit sorban tervezi meg, és nem siet.Új tervek s egy új ember. Eronis hirtelen rájött, hogy egészen eddig rosszul mérte fel a fiatallovagot. Ki is ő valójában? Meldiana vajon ismeri ezt az arcát?Mikor derül majd ki, mire képes?– Várd meg a holnapután hajnalt az indulással, fiam! – tette a király Goran vállára a kezét. –Holnap estére ünnepi vacsorát adok, s minden bizonnyal lányom is örülne annak, ha sietős utadellenére még egy napot maradnál.Goran egy pillanatig tétovázott, aztán belátta, hogy Mordova királyának nem lehet nemetmondani.– Elhalasztom az utazást, felség. Eronis csendesen elmosolyodott.– Imát mondatok érte, hogy épségben hazaérj, és ugyanúgy vissza is térj hozzánk.Lucius Aramirt kereste fel először. Az idős tünde elszigetelten élt a mordovi palota keletitornyainak egyikében. Nem nagyon vágyta az emberek társaságát,sokkal inkább a virágokét, atorony olyan volt, akár egy égbe szökő őszi erdő vagy egy ezer színben tündöklő távoli kert. Luciusmindig zavarban érezte itt magát, nem a tünde jelenléte miatt, aki ezerhétszáz megélt esztendejévelbeláthatatlanul idősnek és bölcsnek hatott. Őt az illat zavarta. Ahogy a lépcsők és termek során átegyre feljebb haladt a toronyban, úgy lett erősebb az illat s idegenebb a hely. Mintha elhagyta volnaMordov falait.Aramirt természetesen legfelül találta, a torony nyitott tetején, ahol a tünde a virágaihoz beszélt,s amikor Lucius a tetőteraszra lépett, úgy érezte, elvarázsolták, megesküdött volna rá, hogy avirágok suttogva válaszolnak a tündének. Amint a tetőre tette a lábát, a suttogásból szél zúgása lett,a virágok pedig hajladozni kezdtek Aramir körül, fejüket ide-oda forgatva a játékos szellőben. Atünde felegyenesedett, és mosolyogva intett a tárnokmesternek, hogy jöjjön csak közelebb.Magasan voltak, nagyon magasan. Innen csak a három legnagyobb torony teteje látszott s felül ahatalmas ég fennen szárnyaló madaraival és puhán lebegő felhőivel.– Foglalj helyet, Lucius, és add elő jöveteled okát! – A tünde rögtön a lényegre tért. Egy kisfonott széken mutatott helyet.Lucius elhárította az invitálást.– Egy régi történet miatt jöttem – felelte –, s a palotában te vagy az, aki mindent tudsz a régmúlt