A FŐNIX ÉBREDÉSE

– Nemeseim – kezdte –, lovagok és harcosok, akik itt ültök asztalomnál… Különös időket élünkmi, itt születettek. Mi emlékezünk még arra az időre, amikor gyermekként kopár sziklákonugráltunk, és a legközelebbi város egy nap lovaglásra volt… Emlékszünk arra, hogy a földből aligsarjadt mag, és néha még a kecskéknek sem jutott fű, ezért aztán inkább elvettük őket aparasztoktól, levágtuk, megsütöttük és megettük őket…Nevetés harsant. A király tréfált.– Éljenek a parasztok!– Nem, a kecskék!A király mosolygott és ivott, aztán folytatta.– A világ megváltozott. A földből ma is alig sarjad mag, de a régi területeken most már városokállnak, folyók és csatornák futnak, és az alattvalóink száma megsokszorozódott. No és a föld istágul… Nekünk tágul.Orkhon hátralépett, csak annyit, hogy a helyiségben ülők nagy részét lássa. Intett az embereinek,hogy húzódjanak összébb, vonják a gyűrűjüket szorosabbra az asztal körül.– Ha csak ülünk, és mulatunk, az álmodóknak köszönhetően akkor is mi leszünk aleghatalmasabb birodalom e világon. A Birodalom lesz az igazi birodalom… De tehetünk is érte…Igyunk a jövőre, arra, hogy mindenki megtalálja itt a számítását!– A királyra! – kiáltotta valaki oldalt, mire mindenki felállt, és a kupáját a királyra emelte.– A királyra! – mondta a király. Ivott, és mindenki más is……aztán Laurus úgy érezte, hogy a bor nem melegíti többé a belsejét, hanem lefolyik a mellére.Csodálkozva eresztette le a kupáját.A bor tényleg a mellére folyt, de nem az álla két oldalán, hanem a torkán keresztül.A király kezéből kiesett a kupa. Laurus oldalra fordult, arra, ahol Orkhon állt egy véres tőrrel.Elhomályosuló tekintettel nézte a komor arcú testőrparancsnokot, mondani akart valamit, de a véreés a bor a tüdejére ment, s a száján csak valami híg hab buggyant ki. Aztán a király a székére dőlt.A nemesek ekkor vették észre, hogy valami baj van. Mire azonban mozdulhattak volna,mögöttük életre keltek az oszlopok és az árnyak, és megannyi testőr lépett mögéjük, csupaszpengével.Csend lett.Orkhon ebben a csendben előrelépett, s levette a koronát a halott király fejéről. Aztán felemelte alábát, és lerúgta a királyt a székéről. Lauris beesett az asztal alá, nem volt többé látható.Orkhon felemelte a véres tőrt, és megmutatta az udvari embereknek. Kitartotta jobbra is, és balrais.– Meghalt a király! – harsogta bele a csendbe. – Van valakinek kétsége, hogy enyém a trón?Senkinek nem volt. Orkhon nevetett, eldobta tőrét, majd a királyi koronát véres kezével a fejéretette. Egyszerűen, egy kézzel, mintha valamiféle télire való fejfedő lenne.– A Birodalomnak többé nincs királya! – kiáltotta diadalmasan. – Császára van. Üdvözöljétek hátaz első császárt!Éljen Orkhon, a fekete császár – harsant fel egy hang. Valaki a lábával dobogni kezdett, amit atöbbiek átvettek, és pillanatokon belül rázkódni, remegni kezdett a trónterem padlója, ablakai, falai,dübörgött az egész vár. A dübörgés kihallatszott Adessza utcáira is, és egy új idő eljövetelét jelezte.