A FŐNIX ÉBREDÉSE

– Gyere utánam!Főnix megértette, hogy ha kijutnak innen, akkor kint harcolniuk kell. Felvette a cséplőbotot.Különös érzés volt, soha nem volt még ilyen a kezében.A fiú már a fal mellett állt, és mutatta, hol kúszhatnak ki. Intett Főnixnek.– Te mész előre!Főnix bizalmatlanul méregette.– De nem szúrod belém azt az izét, ugye?– Ha nem tettél rosszat, nincs mitől tartanod.Főnix úgy vélte, ez hülye érv, de nem vitatkozott. Fél térdre ereszkedett, s miközben igyekezett afiút nem szem elől téveszteni, kilesett a szabadba.Amit látott, attól egy pillanatra kiszaladt az erő a lábából.Kint brutális harc folyt, a falusiak kapákkal, villákkal, késekkel vették fel a harcot a támadókellen. A falu házainak egy része égett, lovak rúgkapáltak, pajzsok és kardok villogtak. A földönhalottak, testrészek szerteszét, kifolyt vér. Főnix még soha nem látott ilyesmit, erre rögtön rájött. Dea döbbenet igazi része még hátra volt, a támadók között szörnyek is voltak. Igazi, mocskos arcú,undorító, vérszomjas szörnyek.– Mik ezek? – fordult hátra döbbenten Főnix.– Mik?– A szörnyek!A fiú lehajolt melléje, és kibámult a résen.– Muhinok – mondta aztán kiszáradt torokkal. – Te nem láttál még soha muhinokat?– Nem, soha – vallotta be Főnix dermedten.– Honnan jöttél? – kérdezte a fiú, majd hirtelen fény gyúlt a tekintetében. Hirtelen rájöttvalamire. – Szóval te is olyan vagy?…Főnix nem értette. A fiú arca akkor azonban már eltökéltséget tükrözött.– Menj, és kösd fel a gatyád, idegen! – mondta. – Most harcolnod kell a falunkért!Mögöttük a lángoló tető egy része zsarátnokot köpve, recsegve szakadt le.