A FŐNIX ÉBREDÉSE

Újabb tábortűz mellett haladt el, s az ott ülők is elhallgattak közeledtére. Pár méterrel későbbbelépett egy kifosztott, ablak nélküli házba és a romos lépcsőkön át felment az emeletre. Átlépettegy kis hídra, ami a szomszédos utca fölött egy toronyba vitte át. Látta maga alatt az éjszakai életet,egy sarokban utcalány dolgozott, másutt ketten dulakodtak valamiért. Részeg hőbörgés volt, párandrukkoltak nekik. Egy macska rohant át szemben a háztetőn, aztán eltűnt a sötétben. Nem sokkalkésőbb keservesen felnyávogott, nyekergett, majd egyszerre csönd lett. Harod tudta, hogy jó helyenjár.Az épület második szintje romos volt, de még járható. A fölső emeletre már senki nemmerészkedett volna fel. Harod megállt, elővett egy szelencét, felpattintott egy aprócska zárat rajta,majd a lyukon keresztül kis port szívott fel az orrába.– Tudom, hogy itt vagytok. Senki nem válaszolt neki.– Nem jöttetek el hozzám, pedig üzentem értetek. Ügy döntöttem, megnyúzatlak, megfőzetlek ésfeldaraboltatlak benneteket. Persze mindegyiket élve…Kivárt.– Mielőtt elmegyek, még szórakozom egy jót – mondta aztán. – Fussatok, élvezet lesz az éjjelivadászat.Megfordult, mintha csak ezért jött volna, hogy ezt közölje.– Mentünk mi, mentünk… – hallotta fentről a vékony hangú választ, és mocorgó alakok keltekéletre a sötétben. – De megállítottak bennünket…Harod megtorpant és visszanézett a válla fölött.– Kicsoda? Kitépetem a szívét…– Nem tudjuk, egy egész rablócsapat volt.– Rablócsapat itt? – csodálkozott Harod. – Az én városomban? Tudod, mi jár a hazugságért…– Bocsáss meg, bocsáss meg… uram.Egy alak kúszott elő a sötétből. Kisebb volt, mint egy felnőtt ember, s formátlanabb, mint egygyerek.– Mennyit ér az életetek? – kérdezte Harod.– Mindent, mindent. Hűséges szolgáid leszünk.– Azok vagytok.– Igen, azok vagyunk.– Reggel csatlakoztok hozzánk. Elbújtok a szekéren, és csak este jöttök elő. A legkisebbellenkezésre is levágatom a karotokat. Mindhármótokét. Először csak a karotokat, és aztán sorbanmindeneteket.– A szekéren leszünk – suttogta a goblin, és visszamászott a sötétségbe.Harod okkal nem büntette meg őket. Ha emberek lettek volna, már nem élnének, de agoblinokkal máshogy kellett bánni. Még akkor is, ha városiak voltak, és megszokták az emberekközelségét.Szüksége volt a képességeikre, bizalmatlanságukra, fürgeségükre, arra az adottságukra, hogyláttak a sötétben, sőt lehet, hogy a fegyvereikre is. Szerepet kaptak a tervében, s nem hagyhatta őketitt.– Jól csinálta – szólalt meg egy hang Harod háta mögött.– Ha még egyszer mögém kerülsz, csíkokat hasíttatok ki a bőrödből és csengőt akasztatok rájuk