A FŐNIX ÉBREDÉSE

Tizedik fejezetHarod nem Adessza csatornáiban bujkált, mint holmi tolvaj vagy törvényen kívüli, neki különnegyede volt a város északi végén. Egy régi, lepusztult kerület, ahonnan a lakók vagy kihaltak, vagyelmenekültek, még a Birodalom megalakulásának idején, amikor Adessza déli részén megkezdődtekaz építkezések. Ez a negyed város volt a városban, ahova nem merészkedett katona, vagytisztességes ember, akinek pedig tisztességtelenek voltak a szándékai, az álruhában jött.A romos házak és omladozó paloták homlokzatát az utólag odatámasztott gerendák vagy azimádságok tartották egyben, a sikátorok mocska pusztító bűzt eregetett, a kövek alatt bogarak ésférgek találtak menedéket. A hulladékon is sokan éltek. Patkányok, kóbor macskák, emberekegyaránt ott turkáltak bennük élelem után kutatva.Harod világában háromfajta ember élt, akik neki dolgoztak, akiket meg lehetett venni, s akiketmegvenni sem volt már érdemes. Táborában az első két fajtát tűrte meg, de a másodikat általábanketrecben vagy láncon tartotta. Mindenki tudta, hogy itt az erő számít igazán. Az ész és a furfang iscsak akkor, ha erővel párosul.Harod szerette a harcosokat, szerette a küzdelmet, de szerette a mulatozásokat is. És persze anőket. Ezen az estén is folyt az ital a sikátorok szívében, s a tüzek lángján kívül, a sötét sarkokbanki lettek elégítve egyéb mindennapi vagy perverz vágyak is. Mindenki mulatott, többen azért, mertHarod kiválasztotta őket a következő feladatra. Mások, mert kimaradtak belőle, s úgy vélték, míg acsapat valahol a világban beteljesíti megbízatását, addig nekik itt, Adesszában sokkal több babérterem.Harod most kivételesen nem ivott, és nőhöz sem nyúlt. A gondolatait teljesen lefoglalta aküldetés, a terv, amelyet be akart teljesíteni. Elhozni Mordova királyának lánygyermekét a legfőbbvárosból – szinte lehetetlen feladat. Nem csupán Mordov erősségei és katonái miatt, de a palotamágikus védelme miatt is.– Igyál, Harod, akkor megszólalnak majd a hangok a fejedben, és jó tanáccsal fognak szolgálni –mondta a gír Barnazol. A harcos Harod jobbján ült, s ülve is három fejjel föléje magasodott. Másnaka dereka olyan vastag, mint neki a válla. A nyaka, mint egy bikáé, megfeszültek, s dagadtak rajta azizmok.Kint mulattak Harod csonka palotája előtt, amit a rablóvezér négy éve komoly harcban foglalt eltulajdonosától, egy ál lovagtól. Az épület előtti téren rakták meg a tüzeket, sütötték az ökröt, abirkákat és a tyúkokat. Harod kiült az emberek közé, azt akarta, hogy a következő hetekben, mígtávol lesz, mindenki emlékezzen rá. Zenészeket is fogadott, akik néha játszottak, néha nem.De senki nem törődött velük, akkor se, ha játszottak, és akkor se, ha nem. A birkózásoktól,erőfitogtatástól, átkozódásoktól, anekdotázásoktól és egyéb zajoktól úgysem lehetett hallani, mitzenélnek.– Megfogadtam, hogy akkor iszom csak, amikor a kezemben lesz a lány – morogta Harod.Egyelőre csak Barnazolnak mondta el a küldetés célját, a megbízójuk nevét viszont még neki semárulta el.– Botor dolog – felelt a gír és egy kancsónyi bort ledöntött a torkán.– Nagydarab marha vagy te, barátom. – Harod felállt, s megveregette a másik vállát. – Megtudod inni az én részemet is? A tied lehet…– Le fog csúszni. Abban nem lesz hiba.Harod nekiindult, hogy szemrevételezze seregét. (Seregnek nevezte, mert többen voltak, mintegy banda, és messzebbre fognak menni náluk.) Ilyenkor, részegen kinek-kinek megnyilatkozik az