A FŐNIX ÉBREDÉSE

– Elesztriel csak háromszázhúsz éves – mosolyodott el Edvir.A tünde nő tekintete elfelhősödött.– Edvir!– Jól van, na! Mesélj!– Kíváncsi vagyok a történetre – mondta Főnix is. – Tényleg…– A muhinok nomádok voltak, emberek, mint… te – kezdte Elesztriel kedvetlenül. – Szinteminden országban találkozhattál muhin nemzetségekkel. Folyamatosan vándoroltak, terelgettékállataikat, cserekereskedelmet folytattak a városokkal, ha éppen nem loptak. Békétlen és magánakvaló nép volt a muhin, sejteni lehetett, hogy előbb-utóbb nagy bajt csinálnak majd valahol.Deff intett a kocsmárosnak, hogy hozzon még egy korsó sört neki.– A baj elkövetkezett, és éppen Nifinben – folytatta a tünde nő. – Nifinről tudsz valamit, álmodó?– Csak azt, hogy nagyon sok arrafelé a mágus.– Nifin lényegében a mágusok országa, így igaz, és így volt ez már ezerötszáz évvel ezelőtt is.Csodás ország, a lakosai szeretik, s ügyesen művelik földjét, persze a föld hálás is agondoskodásért. Nos, másfél ezer évvel ezelőtt, amire egyes tündék még emlékezhetnek, egymágusiskolával kapcsolatosan elterjedt a szóbeszéd, hogy megtalálták a lidérckürtöt. – Elesztrielfelemelte a kezét, amikor látta, hogy Főnix megszólalna. – Ne kelljen mindent elmagyaráznom,mert a hó érkeztéig sem jutnánk a végére. Legyen elég az, hogy a lidérckürt egy áhított mágikuskincs.Főnix bólintott, Deff megkapta a sörét.– A muhinok egyik törzsének fülébe jutott ez a szóbeszéd, és úgy döntöttek, hogy megszerzik alidérckürtöt. Óriási hatalmat jelentett volna számukra, a legnagyobbat e világban. Onnantól kezdveNifin földjeit járták, el nem hagyták volna az országot. Vártak az alkalomra, mikor törhetnek be avarázslóiskolába úgy, hogy ne kelljen száz feldühödött mágussal farkasszemet nézniük… Azalkalom aztán eljött, amikor nagygyűlést hirdettek Nifinben. A varázslóiskola kiürült, csak atanítványok és a szolgálók maradtak ott. A muhinok pedig lecsaptak.– Betörtek – morogta Deff. – A legkegyetlenebb szörnyeknél is rosszabbak voltak.– Lecsaptak, betörtek – bólintott Elesztriel. – Mindenkit legyilkoltak, de persze amit kerestek, aztnem találták meg. Hogy ott volt a lidérckürt, vagy ott van most is, a mai napig nem tudhatjuk. De amuhinok a kutatás közben mindenkit megöltek. És nem is karddal, hanem csupasz kézzel, baltával,bunkókkal… A kegyetlen mészárlást mindössze négyen élték túl. Egy kivénhedt mágus, aki felállninem tudott, s úgy tűnt ágyában fekve, mintha halott lenne, egy lovászfiú, aki beszorult egy ló tetemealá, és két diák. Az egyikük a konyhában bújt el, a másikukra egy gerenda dőlt rá, és erősen vérzett,amikor a muhinok otthagyták.– Nem értem – mondta Főnix. – Azt mondod, a muhinok ekkor még emberek voltak?– Igen.– Hogyan lettek szörnyek?– Azt mesélem – ingatta a fejét Elesztriel. – Ti, emberek, olyan türelmetlenek vagytok arrafelé is,ahol élsz?– Sokkal türelmetlenebbek, mint az itteniek – bólintott Főnix. – Az én világomban úgy tartják,hogy minden perc drága.– Hát itt ráérsz, az élet nem szalad el. De folytatom… A túlélő gyerekek egyike, akire rádőlt agerenda, még csak kezdő mágustanonc volt. Pár évet töltött csak az iskolában.Ebben a gyermekben azonban a fájdalom és a düh olyan ismeretlen hatalmat hívott életre, hogy