A FŐNIX ÉBREDÉSE

– Ez minket egyáltalán nem érdekel…Az ügynök irodája a Via Laietana egyik házában volt, és amikor Főnix kilépett a kapun,automatikusan jobbra fordult, s végigsétált az úton le egészen a kikötőig. Csak ment, ésgondolkodott, miközben a percek és a méterek elfutottak mellette. Egyszerre csak azt vette észre,hogy ott áll a vízparton, s nincs tovább. Előtte a mólók mentén, rendezett sorokban hajók ringtak avízen. Oldalt volt pár kávézó, de Főnix nem vágyott társaságra, így aztán jobbra fordult, keresettmagának egy füves helyet, ahol leülhetett a földre.Át kellett gondolnia, mire is mondott igent.Aarónnak, amikor a rajzokat nézegette, nyilvánvalóan fogalma sem volt, mit tart a kezében. Egylétező világ szereplőit (már ha létezőnek lehet nevezni azt a világot), akiket mások is fel fognakismerni.De baj az, hogyha mások is felismerik? – kérdezte magától Főnix. Egyre többen járnak ott, ésegyszer valaki majd beszélni fog róla. A közvélemény tudomást szerez az álomban létező világról,és már nem lesz titok. Miért ne én lovagoljam meg először ezt a hullámot?Hat, nyolc év nagy idő. Igen. Addig bármi megeshet.De nem lehet csalásnak tekinteni, ha azt rajzolja le, amit lát? Ami van…Főnix úgy volt vele, hogy akkor sem tudna mást csinálni, ha azt kérnék tőle. Hetekkel ezelőttegyszer csak ott, a másik világban ébredt fel álmában, és az eltelt időben az a világ beitta magát abőre alá. Elbűvölte, elvarázsolta. Sok esetben már ébren is ott jártak a gondolatai. Ezernyi új formaés élőlény... és mennyire más érzések.Az a másik világ határozottan félelmetesebb volt, de ez a félelem olyan dolgokat szabadított felbenne, amiről nem is tudott. Az első komoly verekedésnél, ahol a fegyverek előkerültek, Főnixfelfedezte magában a bátorságot. Nem azt, amikor az ember kiáll egy híd közepére és leugrik egygumikötéllel a derekén, vagy elindul egy gyors sodrású folyón egy apró lélekvesztőben, vagy rálépa motor pedáljára, és kihúzatja a gépet a legvégsőkig a la Rierada környéki kanyargós utakvalamelyikén. Ez másfajta bátorság volt, másfajta veszéllyel szemben.Nem tudhatja, mi lesz vele, ha az álomvilágban megölik, ezért aztán úgy kell tekintenie rá,mintha ebben a világban történne. Lehet, hogy nem ébred fel többé itt. Mégis, amikor az elsőkomoly küzdelemben az ellenfeleik kést rántottak, Főnix gondolkodás nélkül belevetette magát aharcba, és kicsavarta annak a torzonborz martalócnak a kezéből a tőrt. Tulajdonképpen megmentettea lovag életét, bár az nem is sejtette… akkor épp a hátát mutatta feléjük.Főnix elmosolyodott, ott, a barcelonai kikötő melletti füvön ücsörögve. Már a szó is, martalóc.Idegen és mesés. Tényleg olyan, mintha egy filmbe csöppent volna bele. Évekkel ezelőtt, amikorszerep játékoztak a haverokkal abban a kis pincehelyiségben a Guell park közelében, mit nem adottvolna egy kis varázslatért… Tizenhat éves koráig vékony kölyök volt, feketében járt az utcán akutya se vette észre. Ráadásul hirtelen nyúlni kezdett, ami még rosszabb volt, csak nőtt, nőtt. Abbana világban azonban nincs mágia, s ezért kezdett el erősítőterembe járni…Mágia… micsoda lehetőségek, és micsoda világ! Aztán ott van Deff és Edvir. Az örökösenmorgó lovag, aki látszólag még a szívén is páncélt visel. Vagy a cinikus, hallgatag tünde. Főnixcsodálattal nézett rájuk, s csak remélte, hogy előbb-utóbb elfogadják őt. Különösen a tündeelismerésére vágyott.Nem véletlenül ébred mindig mellettük, akárhova is menjenek.Főnixnek fogorvos volt az apja, jól menő, hatalmas praxissal. Sosem ért rá foglalkozni a fiúval.Az talán ezért is próbálkozott a szerepjátékokkal, ezért kezdett rajzolni, végezte el aztán apjarosszallása ellenére az akadémiát… és lett belőle egy kis senki. Karikatúra és képregényrajzoló.Főnix döntött.