A FŐNIX ÉBREDÉSE

hirtelen vége?Az asztrológus a fejét ingatva ment vissza az asztrolábiu-mok, szférikus csillaggömbök,tekercsek és térképek közé. Hatalmas tölgyfaasztalán, illetve az oldalt emelkedő ingatagnak tűnőfapolcon legalább kétszáz irat hevert, tekercsek, fűzött és hajtogatott papírok, kódexek. Beléjük túrt,mintha keresne valamit, de aztán lemondóan támaszkodott két kezére.– Az iratok mit sem mondanak róla. Valahol van egy feljegyzés, miszerint teljesen soha nemzárultak be a kinti világra vivő kapuk, és néha-néha megjelentek álmodók. E feljegyzés szerint anégyezer évvel ezelőtt történtek okozói, s az álmodók megjelenésének megszüntetői a titánokvoltak, vagy valamiféle varázslat a titánok ellen.– A titánok sziklabörtönükben vannak – felelte a nemes.– Ez akkor azt valószínűsíti, hogy a régi eseményeket sem ők rendezték így, nemde?– De. – Lucius ismét kifelé fordult. – Ha a titánok lettek volna, most ez nem történne velünk. Ámezen felül is sok minden van, mit nem tudunk. Nem tudjuk, miért történik így, ki irányítja azeseményeket. Nem tudjuk, mit akar Karmen, sem azt, hogy kinek az erejét használja. Így nehéz leszharcolni, ha háborúra kerül sor.– Karmen sosem volt velünk, de még ellenünk sem – mondta Scoron. – Neki is utánanéztem aminap, mit is árulnak el róla az égi erők. De az égiek szűkszavúak Karmen esetében. A múltja és ajövője is rejtve van. És van mellette valami… valami idegen.– Ebből sokat megtudtunk – morogta Lucius, aki éppen megpillantotta a palotafal tetejénsietősen haladó revenzai Gorant. – Scoron, tégy meg nekem valamit! Ma este nézz utána Meldianavőlegényének.– Mit akarsz tudni róla?– A jelleméről állíts fel nekem táblát. És ha megtalálod… a jövőjét is nézd meg a csillagokban.– Meglesz, Lucius.– De csak nekem szólj!– Csak neked. – Scoron a nemes hátát nézte, és különös grimasz szaladt végig vonásain. – Hátpersze…Meldiana a várfal tetején állt, ruháját finoman lengette a szél. A hercegnő fehérbe öltözött, s úgymutatott a mágikusan tisztán tartott terméskőfal tetején, mint egy angyal a felhőkön.Már messziről megpillantotta Gorant, és megismerte járásáról, tartásáról. A revenzai lovagünnepi öltözékben jött, lovagi tisztét csak a karjára és vállára erősített könnyített aranyvértezetjelezte. Alatta királykék ruhát hordott, arany-fehér szegéllyel.– Meldiana… – mosolyodott el a szálas, magas férfi.A hercegnő elindult feléje, s a karjában kötött ki. Ahogy az ölelésében tudta magát, egybőlmegnyugodott. Fejét Goran vállára fektette, és úgy szívta be a férfi arcának, ruhájának illatát.– Mire fel ez a sürgős hívás? – kérdezte Goran mosolyogva.– Hiányoztál.– De hát reggel találkoztunk, és találkoztunk volna hamarosan, este. Drabon olyan vágtában jöttutánam a solymászatra, hogy azt hittem, baleset történt veled.– Az is – mondta halkan Meldiana. – Gertrud elárulta, hogy el akarsz menni.Goran még jobban magához ölelte a lányt.– Gertrudnak olyan dologról járt el a szája, amit este magam szerettem volna közölni veled.